Finisben az előkészületek, csütörtökön kezdődik a 26. Csabai Kolbászfesztivál

2023. október 18. 16:35 | Papp Ádám Sándor

Javában zajlanak az előkészületek a 26. Csabai Kolbászfesztiválra, melyet idén csütörtöktől vasárnapig a CsabaParkban rendeznek meg. Hégely Sándor fesztiváligazgató elmondta: az előző évhez képest több bejáratot alakítottak ki, továbbá a helyszín kialakításakor fontos szempont volt az, hogy tágasabb és szellősebb legyen a fesztivál területe.

Még a plafonról is kolbász lóg a Mokry sátorban, ahol a szervezők már az utolsó simításokat végzik a csütörtökön kezdődő 26. Csabai Kolbászfesztivál előtt. A szakemberek a színpad kialakításán munkálkodnak és hamarosan az árusok is beköltöznek a kiépített bódékba. A szervezők idén több bejáratot alakítottak ki a helyszínen – mondta Hégely Sándor fesztiváligazgató.

– A szélmalom területén kialakítottunk egy hatalmas jegypénztár tömböt, amelyet szintén főbejáratként tartunk számon. Van hátul, a régi ÁNTSZ felől egy kisebb forgalmú bejárat, de be lehet jönni a fesztiválra ugyanúgy, mint tavaly a Körte sor felől – emelte ki.

Hégely Sándor arra is kitért, hogy a tavalyi évhez képest új helyszíneket alakítottak ki, így sokkal tágasabb és szellősebb lesz a fesztivál területe.

– Vannak új tereink, amelyekre nagyon büszkék vagyunk. A tanya mellett sikerült egy egész nagy területet bevonni a fesztivál helyszínéül, ahová építettünk egy új sort, hangulatos terekkel és egy hatalmas kivetítővel. A LED falon keresztül azok, akik esetleg nem férnek be a koncertekre, vagy inkább kívülről néznék, az esti koncertek ki lesznek vetítve a kijelzőre. Ami a parkolást illeti, a CsabaParkkal szemben, a tavalyi évhez hasonlóan lesz lehetőség az autók elhelyezésére, valamint a városi sportcsarnoknál a pénteki nap kivételével – emelte ki a fesztiváligazgató. 

Hégely Sándor továbbá hangsúlyozta: a Csabai Kolbászfesztivál célja a hagyományőrzés, éppen ezért örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ebben az évben is sok óvodás, iskolás és egyetemista vesz részt a kolbászgyúráson. Hozzátette: csütörtökön, pénteken és szombaton a Nemzetközi Kolbászgyúró versenyen közel 7-800 csapat nevezésére számítanak, amely megközelíti a koronavírus-járvány előtti időszakot.

Galéria

További programok »

FEL