Búcsút inthetünk a 174 éves magyar táviratnak

2021. április 7. 12:44 | behir.hu

A Magyar Posta április 30-ától kivezeti portfóliójából a belföldi távirat és Posta-Világfax szolgáltatásokat.

 

– Magyarországon az első táviratot 174 éve, azaz 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították. Eleinte csak hivatalos táviratokat adtak fel, majd hamarosan megnyitották a lehetőséget a magánforgalom előtt is. A távirat a maga korában óriási jelentőségű információtovábbító médium volt, de jelentősége előbb a telefon széleskörű elterjedésével fokozatosan, majd az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan lecsökkent – olvasható a Magyar Posta honlapján. Mint írták, a 90-es évek elején évente még mintegy 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, az utóbbi években azonban már csak az évi tízezres nagyságrenddel számolhattak.

Az intézmény adatai szerint 2020-ban összesen 23 ezer táviratot adtak fel, amely egyetemes szolgáltatásként 2600 postán volt elérhető.

– A távirat lényegében egy rövid szöveges üzenet, melyet a Posta meghatározott időn belül kézbesít a címzettnek. Az egyszerű levéltávirat mellett népszerű volt az úgynevezett dísztávirat is, amikor a feladó a rövid szöveges üzenet mellett képet, rajzot vagy fényképet is küldhetett a feladónak – írták közleményben.

A táviratot hazánkon kívül Ausztriában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Szlovéniában is kivezették.

Forrás: Magyar Posta

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL