Pedagógusok, technikai dolgozók, oktatók – összesen 850 fő töltötte meg a CsabaPark rendezvényterét a pedagógusok napja alkalmából, ahol számos elismerést osztottak ki a jelenlévő tanároknak.
Dr. Takács Árpád főispán a közelgő időszakot a „negyedik ipari forradalomként” vetítette előre, melyben, mint fogalmazott, a ma „elektromos izzója” a mesterséges intelligencia, „gőgzépe” pedig a digitalizáció.
Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
– Olyan szakmák jöbbek létre, amelyek korábban nem voltak, ilyen például a vertikális kertész, 3D-nyomtató szakember: ilyenekről korábban nem volt szó. Ehhez kell idomulnunk, illetve ahhoz, hogy egy gyakorlatorientált folyamatra kell ráállnunk, a duális képzést erősítésére, hogy a fiatalok az elméleti tudás mellett olyan gyakorlati ismereteket is kapjanak a képzőhelyeken, melyek alapján kész emberek és a jó értelemben vett jó szakmunkások kerülnek ki – fejtette ki a főispán.
Az ünnepség során három különböző irányú díjat osztottak ki: az első a kancellári, főigazgatói dícsérő oklevél, a második egy plakett, a harmadik pedig a BSZC 10 éves évfordulója alkalmából idén bevezetett „BSZC Gyűrű”. Utóbbi a munkáját rendkívül magas szinten végző, a szakképzési centrumban már egy jó ideje tevékenykedő pedagógus jutalma volt.
Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
– Azok a kollégák, akik a 850 főből ezt a díjat megkapják, egy valóban nívós elismerésre tesznek szert, amit a visszajelzések és a tapasztalatok alapján nagy büszkeséggel helyeznek el otthonukban, irodáikban. Azt gondolom egy ilyen kitűntetés nagy dolog, nemcsak nekünk, hanem a díjjazottak számára is – Mucsi Balázs, a BSZC főigazgatója.
A különleges gyűrűt első alkalommal a BSZC Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese kapta meg.
– Valamikor 1972-ben mentem el kőműves tanulónak, majd 10 évi szakmai munka után kerültem az iskolához. Gyakorlati oktatóként dolgoztam körülbelül 20 évig, az utóbbi 16 évben pedig szakmai igazgatóhelyettesként dolgoztam. Mélységesen meg vagyok hatódva az elismerés miatt – mondta Szabó Sándor.
Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu
Az ünnepi műsort Hamar Vivien színészhallgató szavalata, valamint Király M. Alexandra színésznő zenés előadása tette teljessé.