Ferencz Rezső békéscsabai zsurnaliszta több okból fájlalja a kocsmazárat. Egyrészt hiányolja a "nagy beszélgetések a kiscsapszékben" feelinget, ráadásul otthon nem is szeret poharazgatni, ugyanis ars poeticája, inni csak társaságban lehet jóízűen.
Illetve már egy jó éve nem jelent meg az általa szerkeszett Tót Melanzs, a kávéházi időhúzó alcímet viselő egylapos kiadványa. „Be vannak zárva azok a felületek, gyülekezési helyek, ahova terítettem őket. Ráadásul így a város közéletében sem tudok bizonyos szempontból szerepet vállalni” – fogalmaz.
Kérdésemre, vajon a pandémia miatt otthon többet szörpölnének-e az emberek, azt válaszolja, nincs összefüggés, nem hinné, hogy a lakásokban több ital fogyna.
„A statisztikák szerint az utóbbi hónapokban megnőtt az alkoholfogyasztás – ezt már Mező Andrea, a MI-Értünk Prevenciós Egyesület elnöke mondja. – A pandémia miatt jó néhányan depresszióba estek, amelyet az ital segítségével próbálnak oldani. A szakvélemények szerint nem is most, hanem ősz körül nő meg a segítséget, az kezelés-ellátást kérők száma.”
Egy békéscsabai ital kereskedelemi ágazat vezetője szerint a csehók bezárásával ugyan megnőtt az italforgalom a trafikokban és az élelmiszerboltokban, de egyáltalán nem érzi azt, hogy nagyobb tételben fogynának a göngyölegek. Csak a vásárlási szokások alakultak át.
Zsuzsika, az egyik garázsbolttulajdonos készletéből leginkább a „csavaros kiflik” fogynak. (A két decis italok a csavaros kiflik; a féldekások a gyorsítók vagy ampullák.)
Azt azonban nehezen viseli el, ha a zárás előtti órákban történetesen valaki „nem egyedül” érkezik – mármint ha van benne vagy három csavaros kifli –, mert akkor kocsmahangulat lesz úrrá a kis üzletben.
Egyszer az egyik fej azt énekelte, hogy „Szomjas vagyok ihatnám, veled vagyunk Vietnám!”
