Bezárásokról és korlátozásokról döntött a békéscsabai közgyűlés

2022. november 4. 13:41 | Papp Ádám Sándor

Soron kívüli közgyűlést tartottak pénteken délelőtt a békéscsabai városháza Mokos termében. A képviselők az önkormányzat energiagazdálkodásával kapcsolatos szükséges intézkedésekről tanácskoztak.

A pénteki ülésen elsőként a város polgármestere, Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) a napirendi pont tárgyalása előtt elmondta, hogy a lakosságot és az önkormányzatot is váratlanul érte a Magyar Posta Zrt. bejelentése, amely szerint Békéscsabán hat postafiókot terveznek bezárni november 12-étől. A városvezető és a térség országgyűlési képviselője, Herczeg Tamás (Fidesz-KDNP) jövő héten kedden tárgyal a bezárásokkal kapcsolatban. A képviselők többsége felszólalt a választókerületében lévő posta nyitvatartása mellett, amelyeknek elmondásuk alapján komoly szerepe van a város életében. Fülöp Csaba (Szövetség Békékéscsabáért-frakció) javasolta, hogy amennyiben nem sikerül a teljes nyitvatartást elérni a tárgyalások során, akkor alternatívaként meg kell próbálni kiharcolni azt, hogy a postai intézmények vagy csökkentett nyitvatartással, vagy forgalmasabb időszakokban, például az ünnepek alatt továbbra is működjenek.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) az önkormányzat energiagazdálkodásával kapcsolatban arra emlékeztetett: a grémium szeptemberi ülésén már látták, hogy a drasztikus energia és gáz-áremelések miatt komoly költségnövekménnyel kalkulálhatnak 2022 hátralévő hónapjaiban, illetve 2023-ban. A polgármester kitért arra, hogy az energetikai munkacsoport áttekintette a fűtési időszakot és összeállította javaslatcsomagját, amelyek intézményi szűkítéseket, korlátozásokat tartalmaznak. Hangsúlyozta: az óvodákban, bölcsődékben, az egészségügyi- és a szociális alapellátásban intézményi korlátozásokat nem rendelnek el, az orvosi rendelők is működni fognak.

 

Ezek a takarékossági intézkedések várhatók

A kulturális szférában sokrétű intézkedést javasolt a munkacsoport. A Békéscsabai Jókai Színház idén év végétől március 31-ig szünetelteti az előadásokat, a bemutatók átprogramozása szükséges a nyári időszakra. A Napsugár bábszínház nagy előadótermében nem lesz előadás, csak kis próbatermet használhatnak. A Csabagyöngye Kulturális Központ karácsonytól március 31-ig szünetel, előadások és koncertek nem lesznek, az épületet az általános munkavégzésre lehet használni. A Munkácsy Emlékház szűkített nyitvatartással látogatható csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap, 10 és 16 óra között, januártól március 31-ig. A Munkácsy Mihály Múzeum szűkített nyitvatartással működik, az  „Egy géniusz diadala” című tárlat csütörtöktől vasárnapig 10-től 16 óráig tekinthető meg. A Békés Megyei Könyvtárat januártól március 31-ig havonta kettő szombati napon nyitva kell tartani. Az Urszinyi-ház be lesz zárva december 20-tól március 31-ig. A lencsési, jaminai, mezőmegyeri fiókkönyvtár december 20-tól március 31-ig szünetel. A Csabagyöngye kis intézményei december végétől március 31-ig zárva tartanak, a Molnárház november 1-től március 31-ig zárva lesz. A Lencsési Közösségi Házban is szűkítés várható, ez alapján szombaton, vasárnap, hétfőn zárva lesz. A Meseház Békés út 15 szám alatti épülete szerdán, csütörtökön, és pénteken nyitva tart.

A városvezető részletezte, hogy az Árpád-fürdő fenntartása érdekében a magyar kormány 25,4 millió forintot biztosít 2022 utolsó negyedévére, továbbá arra is ígéretet kaptak, hogy konzultálnak a jövő év első negyedévével kapcsolatos fedett uszodák működéséről. A Kórház utcai futballstadionban várhatóan 13 órától lesznek a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es mérkőzései, a villanyfényt és az esti edzéseket is korlátozzák. A városi sportcsarnokban játssza mérkőzéseit a Swietelsky-Békéscsaba és a Békéscsabai Előre NKSE, ahol a legalacsonyabb szintű világítás mellett lesznek az edzések. A CsabaPark nyitvatartása november 15-től március 31-ig 7 és 17 óra között lesz, az épületek bezárnak, az étterem és a húsüzem szűkített nyitvatartással üzemel.

A polgármester kitért arra is, hogy városi közvilágítás továbbra is lesz, mintegy 12 000 lámpatest van a köztereken, az energetikai programban szinte mind ledesítve lett, így 25-30 százalékkal csökkent ez a költség. Várhatóan 22 óra és hajnali 5 óra között lesz fényerő csökkentés a város egyes részeiben. Az irodai környezetben 20 °C lehet, óvodákban 22 °C, míg szociális intézményekben és bölcsődékben 24 °C. Az előterjesztés biztosít 74 millió forintot az intézményekből érkezett beruházási javaslatokra 2022-ben. Szarvas Péter szerint azonnali energiamegtakarítást jelentenének az izzó cserék, a kazáncserék, napelemes rendszerek kiépítése.

– Más területen is takarékoskodni kell. Új munkatárs felvételéről a polgármesterrel kell egyeztetni. A díszkivilágítás korlátozva lesz, azonban az adventi időszakban a főtéren lesz kivilágítás. A rendezvényeket takarékosan lehet megrendezni, a cégautók használatát 20 százalékkal csökkenteni kell, a gépjármű beszerzése tilos a következő időszakban. Mindenkinek éreznie kell, hogy nehéz időszak előtt állunk, az alapfeladatok elvégzése érdekében ezeket a lépéseket meg kell tenni. A bölcsődék, óvodák, egészségügyi és szociális alapellátásban a megszokott szint marad. A kultúra, a sport területén életbe lépő rendelkezéseket el kell fogadni, enélkül megrendülhet az önkormányzat működőképessége, fizetőképessége – emelte ki.

Nagy Ferenc alpolgármester (Hajrá Békéscsaba) arról beszélt, hogy kénytelen meghozni az önkormányzat azokat a radikális lépéseket, amelyek átmenetiek és a fűtési időszakra korlátozódnak. Kiemelte, hogy az elmúlt évek előrelátó energetikai beruházásai segítenek a jelenlegi helyzetben. Véleménye szerint sokkal több beruházásra van szükség a 2023-as évi költségvetésben azért, hogy a bezárások ne forduljanak elő jövő év végén. Ez a legnagyobb kihívás, ugyanis nem lehet tudni, hogy az árak tovább emelkednek, vagy esetleg csökkenni fognak.

Opauszki Zoltán (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, hogy az igazi munka most kezdődik, javasolja a munkacsoport munkavégzésének folytatását, szükség van a további megoldási javaslatokra. Véleménye szerint érdemes lehet elkészíteni egy olyan dokumentumot, ahol a megtakarítást és a megtérülési időt is át lehet tekinteni. Mint mondta, nemcsak tervezni, hanem forrásokat is kell gyűjteni. A fejlesztések nem hoznak azonnali eredményt, de fontos szempont, hogy előre tudjanak tekinteni.

 

 

Herczeg Tamás (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy az Árpád-fürdő szolgáltatása egészségmegőrző, örömteli a mostani támogatás, de folytatódnak a tárgyalások a további fenntartás érdekében. Kitért arra is, hogy jövő héten vesz részt egy egyeztetésen, ahol egy dokumentáció elkészítése a cél, amely lehetővé tenné az országos geotermikus energia felhasználását elősegítő stratégia elkészítését, ezáltal a város alatt lévő energia felhasználása is lehetővé válhat a jövőben.

Hanó Miklós (Fidesz-KDNP) szerint a korlátozások a jelent, de a jövőt is meghatározzák. A kalkulált többletköltség mintegy egy tizede az az összeg, amelyet meg lehet takarítani a jelenlegi gazdasági és energetikai helyzetben, ezért szükségesek a radikális lépések. Elmondta, hogy 4 éve is előrelátó volt a közgyűlés és a cégek, amelyek napelemes fejlesztést, kazán vagy nyílászáró cseréket hajtottak végre. A geotermikus hőhasznosításra is kitért, jelenleg 16 intézményt kötnek rá a rendszerre és ugyanennyi intézményt tudnak majd csatlakoztatni további forrás bevonása esetén. Bízik abban, hogy a kormány támogatja az önkormányzatot. Javasolja, hogy hétvégén is legyen nyitva az éttermi rész a CsabaParkban. Energetikai közösségek létrehozását javasolta, példaként említette, hogy Mezőmegyeren az óvodát és kultúrházat lehetne egy hálózatra kapcsolni.

Miklós Attila (Szövetség Békéscsabáért-frakció) szerint a korlátozások nem hoznak majd megoldást, jövőre ugyanezekkel a problémákkal szembesülnek majd. Véleménye szerint vészjelzés értékűek a javaslatok, a 111 millió forint megtakarítást kevésnek tartja. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztésekre szükség van, de ezek sem jelentenek valós megtakarítást, még jövőre sem. Hozzátette, hogy nagy bajban van a város, kormányzati beavatkozásra lenne szükség, ugyanis saját erőből nem tud az önkormányzat ebből a helyzetből kilábalni.

Nagy Ferenc (Hajrá Békéscsaba) arról beszélt, hogy a jelenlegi számítások szerint jövőre 1,7 milliárd forint többletköltsége lesz a városnak. Az energetikai munkacsoport jelentésében szereplő megtakarításokkal a költség csökkenthető, megközelítőleg összesen 111 millió forinttal. Ez kevés, mert az önkormányzat a saját működésébe történő beavatkozások nélkül nem képes a hiányzó 1,6 milliárd forintot biztosítani. A mostani lépésekkel akár 450 millió forintos megtakarítást is elérhetnek. Cél a 15 százalékos villamosenergia és a 10 százalékos gázfelhasználás megspórolása.

Dancsó Tibor (DK) szerint ezek a megszorítások pont azon a határon mozognak, ahol még "senkinek nem fájnak nagyon". Az önkormányzati képviselő azt hitte, hogy az energiaracionalizálási lépések már rég megtörténtek. Az intézményvezetők és cégvezetők nagy felelősségére is felhívta a figyelmet a takarékosság kapcsán. Megfogalmazása szerint végre vannak kényszerítő körülmények, amelyek takarékosságra sarkallnak, ezt szerinte sokkal korábban meg kellett volna tenni. Az intézmények esetében a kötelező szabadságok kiadására is felhívta a figyelmet.

Varga Tamás alpolgármester (Hajrá Békéscsaba) arról beszélt, hogy szeptember óta több intézmény és cég megkezdte a takarékosságot, mindenki érzi a helyzet súlyosságát.

A képviselők a lehetséges további megtakarításokat vizsgálva hosszas eszmecserét folytattak, majd 14 igennel és 1 tartózkodással elfogadták az előterjesztést.

További programok »

FEL