„Reggelente szomorúan ébredek – meséli Berta Jimmy János –, mert mindig rámtör a frász, hogy nincs munkám. Majd megiszok egy kávét, összeszedem magam, és hamarosan túllépek rajta. Sőt! Olykor egész boldog vagyok ebben a karantén-őrületben, hiszen soha nem gondoltam volna, hogy újra asztalos leszek.”
A kertben épp magaságyást gyárt.
„Van munkán – folytatja –, amihez értek, de én előadóművészként érzem igazán jól magam. Ugyan szemfényvesztő vagyok, és nem is tudok annyit, amit mutatok. De egy a lényeg: nem adom fel! Tehetnek velem bármit… mert ha kell, én egy kaméleon vagyok. S ha nem jön be az asztalos szakma, akkor elmegyek bányásznak.”
Nyomja a bluest és majd lesz valahogy...
