Nem könnyű egy szökőkút mellett szaxofonozni

2024. május 9. 10:57 | Such Tamás

Most már gőzerővel zubognak a csabai szökőkutak. Körbejártuk az öt belvárosit – a Szent István tériektől az Andrássy útiakon keresztül a Korzó térig. Néhány csabait a kutak szerepéről, üzenetéről kérdeztünk; azonfelül arra is kíváncsiak voltunk, kit, milyen élmény fűz hozzájuk.

A válaszadók szerint elsősorban esztétikai élményt nyújtanak a kutak, illetve üdítő, hűsítő szerepet is tulajdonítanak nekik. Más valaki azt vallotta, a szökőkút tulajdonképpen egy őselem a semmi közepén, a bőség forrásának, valamint a termékenység is a szimbóluma. A víz vonzza az embereket.

 

A legendás Korzó téri kút – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Közben csatangolásom közepette eszembe jutott, amikor egy ismerősöm Korzó téri szökőkút mellett lakott, és egyszer egy szombat délutáni bubukálás után úgy ébredt: „A fenébe, már megint esik!”. Persze csak a kút dolgozott.

Továbbá egy szökőkútnak van egy oldó/felszabadító szerepe is. Például az említett, 1986 óta működő, Korzó téri egység habjai közt hány leérettségiző, leszerelő vagy szimplán jó kedélyű emberke mártózott meg. Hiszen a víz – ahogy már tudjuk – vonzza az embert.

 

Galéria

 

Közben a csatangolásom1.2 közepette többször is azon sopánkodtam, hogy ha már nem mártózhatnak benne meg az emberek, de még a gyerekek sem mosnak kezet a vízben, hol a csudában vannak azok az átkozott galambok, hogy feldobják a képeimet? (Ez egy jó Békéscsaba.)

Végül a Szabadság téri szökőkút előtt összefutottam Berta Jimmyvel (Jimmy bohóc), aki szeptembertől a fővárosban felsőfokon tanulja a bohócságot, így idővel papírja lesz arról, amit 54 éve zsigerből gyakorol. Elmesélte, egyszer itt a kút mellett zenélt, de azt érezte, végig nem stimmelt a koncert. Valamiért nem szólt jól. Majd kiderült, épp a kút zavart a hangzást. „Nem könnyű egy szökőkút mellett szaxofonozni”, jegyezte meg.

 

Berta Jimmy – Fotó: Such Tamás / behir.hu

További programok »

FEL