Bemutatkoztak a civil szervezetek Békéscsaba főterén

2019. május 1. 15:26 | Szabó Rita

Civil Kulturális Börzét rendeztek Békéscsaba főterén május elsején. Az esemény időpontja szimbolikus, ugyanis a Civil Szervezetek Szövetsége húsz évvel ezelőtt ezen a napon mutatkozott be először a nagyközönség előtt.

 

 

A rendezvényre nemcsak a városból, de a környező településekről is érkeztek civil szervezetek. A Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. projektmenedzsere tájékoztatott: az eseményt a Helyi Szintű Komplex Programok Békéscsaba Területén című pályázat részeként szervezték meg.

– A békéscsabai önkormányzat a beszerzési eljárások alatt választotta ki a legalkalmasabb civil szervezetet arra, hogy támogassa a szövetség rendezvényét. A kiválasztás során néztük azt, hogy milyen szakmai programjuk van, illetve azt, hogy a piaci áraknak megfelelően tartsanak meg egy rendezvényt. Minden civil szervezet örült ennek a lehetőségnek - tette hozzá Opitzerné Tóth Zsanett.

A legkisebbek és az idősebbek is megmutatták, mivel is készültek a programra. Az egyesületek az eseményen lehetőséget kaptak arra, hogy egy szakmai zsűri és a közönség előtt is bemutatkozhassanak, voltak egyéni és csoportos produkciók is. A Civil Szervezetek Szövetségének elnöke elmondta: Békés megyében jól működnek a civil szervezetek és aktív munkát végeznek.

– Összességében a dél-alföldi egyesületek az országos viszonylathoz képeset aktívabbak. Ilyen alapon elégedett vagyok. Aktívan és sikeresen pályáznak, élnek a lehetőségekkel, amelyeket a Civil Szervezetek Szövetsége kínál nekik. Jelenleg 98 tagunk van, de mindig akadnak újabb csatlakozók - mondta el Gólya Pál, a Civil Szervezetek Szövetségének elnöke.

A színpadi programok mellett a szervezők a gyerekekre is gondoltak. Volt kézműves foglalkozás, arcfestés, de a legnagyobb sikert a vattacukor aratta.      

 

 

 

A program a TOP-6.9.1-16-BC1-2017-00001 azonosítószámú “Helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén” című projekt keretében valósult meg.

 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL