Békéscsaba anno: Lovas szekér az Élővíz-csatornában

2020. október 24. 13:13 | behir.hu

Ezúttal a csabai élet hétköznapjaiból egy olyan megtörtént esetet idézünk fel, amely bár szerencsétlenség volt, de jól végződött. Az eset 83 éve, 1937 nyarának közepén történt.

A történet szereplője Machlik János, Kastély utca 17. szám alatti gazdálkodó, aki hárommázsányi búzáját vitte őröltetni a Rosenthal-malomba. Másnap délben már készen is volt az új búzából őrölt liszt. Machlik kétlovas kocsijával ment érte, hogy hazavigye. Kocsija, amelyen az öt zsákon kívül takarmány is volt, a városháza felőli oldalon haladt a Kastély utca irányába. Amikor elhagyta az egy évvel azelőtt épült, akkori Apponyi utcai, beton alapú, csőkorlátos hidat, nem sokkal az ott álló trafik után, Machlik észrevette, hogy a kabátja, melyet az egyik zsákra helyezett valamilyen módon eltűnt. Megállította a lovakat, leszállt a kocsiról és visszaindult, hogy a ruháját megtalálja.

Visszament egészen a kultúrpalotáig (most Munkácsy Mihály Múzeum), de a keresés nem járt sikerrel. Machlik eredménytelenül tért vissza a kocsihoz. Felült és kissé elkeseredett hangon kezdte biztatni a lovakat az indulásra. Talán ez volt az oka, hogy a két állat fordítva értette a pisszegést és a „gyí”-t, és megindult, de hátrafelé. Egyenesen az Élővíz-csatornának. Talán egy méter lehetett az álló kocsi és a part között, Machlik János meglepetésében nem tudott mit csinálni. Másodpercek múlva a két hátsó kerék a levegőbe került, a kocsi megingott a gazdának éppen csak annyi ideje volt, hogy leugorjon. Ha ez nem sikerült volna, Machlik a teljesen felfordult szekér alá kerülhetett volna, s ez esetben a szerencsétlenség sokkal tragikusabb véget ér. Miután sikerült leugornia, Machlik tanácstalanul állt a parton. Szerencsére valaki értesítette a városházán lévő tűzoltókat, akik rövid idő alatt megkezdték a mentést. A megfürdött lovakat kifogták és felvitték a partra, a kocsit is kiemelték. Az öt zsák használhatatlan lisztet pedig a városháza udvaránál halászták ki a vízből. A szerencsétlenség így aránylag jól végződött.

Gécs Béla

További programok »

FEL