Amikor már két év ott éltek, felkereste a hölgyet Barátosi-Buczy Ferenc, Afrikában utazgató magyar újságíró. Neki beszélt színes, egzotikus életükről a csabai, szőke hajú úrasszony. Ebből szemezgetünk.
A Gajdács házaspár volt az egyedüli magyar család Addisz-Abebában. Az örökké hegyremászó, karcsú eukaliptuszok közt kanyargó, hepehupás főutcában volt a Gajdács-ház. Európai stílusú, háromablakos, földszintes épület, a környező mohamedán és bennszülött házaktól eltérően, hegyes tetővel. Homlokzatán Gajdács Mátyás francia nyelvű névtáblája állt. A ház udvarán az óriási pálmák levelei a tetőt érték. Közöttük banán- és citromfák hajladoztak, alattuk nyíló rózsabokrokkal. A kapunyitásra gorézák, páviánok, cerkoff-majmok hada gázolt végig a bársonytarka virágágyakon. A ház egyik része műterem és raktár volt, ahol a vadászatok drága emlékeit halmozták fel. Hatalmas víziló- és krokodilfejek, óriási elefántok hófehér preparált koponyái, karvastagságú, hosszú agyarak voltak láthatók. Egy másik szobában oroszlán-, leopárd- és antilopbőrök egymás hegyén-hátán, mennyezetig érő kötegekbe csomagolva várták az elszállítást.
A lakóházba lépve értékes vadbőrök, egzotikus fegyverek, pajzsok és különös formájú, hieroglifás vázák tárultak a belépő elé, a fogadószobában egy erősen szőke, kékszemű fiatalasszony emelkedett fel a leopárdbőrös díványról: Gajdács Mátyásné. A magyar szó és köszönés láthatóan meglepte, de öt perc múlva közvetlen és meghitt volt a társalgás. A házgazda, Gajdács Mátyás a vendég tiszteletére egy hazai, magyaros butykosból barackpálinkát töltött. A vendég kérésére a háziasszony elmondta, eleinte szokatlan volt nekik ez a világ, az örökös forró nyár, az esős évszak, ilyenkor hazavágyott Csabára.
A fővárosban a nagy távolságok miatt lóra pattantak, ha látogatóba mentek valahova. A piacon mindig voltak friss zöldségfélék és gyümölcsök, őszibarack, eper, banán, narancs. Az ebéd ideje ott is 12-1 óra között volt, délután pihenés, kézimunkázás vagy látogatás volt a program. Egyedüli szórakozás a mozi volt, mert a színház, a hangverseny ismeretlen volt arrafelé. Ruhákat pedig Párizsból hozattak, a háziasszony szerint elsőrangú holmikat kapott onnan rövid idő alatt és olcsón.
Gécs Béla
