Békés Megyei Kormányhivatal: cél a munkahelyi balesetek csökkentése

2020. február 12. 14:31 | Papp Ádám Sándor

A Békés Megyei Kormányhivatal megyejáró „roadshow”-t indított annak érdekében, hogy felhívják a kis-, és középvállalkozások vezetőinek figyelmét a munkahelyi balesetek csökkentésére.

Korábban Békéscsabán és Békésen rendezték meg a „A Békés megyei munkahelyek biztonságáért” című fórumot a megyében. Ezúttal szerdán a Gyomaendrődi Járási Hivatalban járt a kormányhivatal által felállított munkacsoport. Dobókői György, a Békés Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője emlékeztetett, hogy a munkacsoport megalakulásának előzménye 2017-re vezethető vissza, amikor a Nemzetgazdasági Minisztérium egy konferenciát szervezett Békéscsabán, amely az együttműködésről és a biztonságos munkahelyekről szólt. Ennek a konferenciának a megnyitóján Takács Árpád kormánymegbízott bejelentette, hogy szeretné, ha alakulna egy munkabizottság, amely a Békés megyei munkahelyek biztonságával foglalkozik. A főosztályvezető elmondta: éppen ezért 2018 februárjában megalakult a bizottság, amelynek legfontosabb célja, hogy a biztonságos munkavégzéssel kapcsolatos problémakört fókuszba állítsa.

– Készítettünk egy viszonylag terjedelmes, 74 oldalas tanulmányt, amelyben 8 aspektusból bemutattuk a Békés megyei helyzetet. Ugyanezekben az aspektusokban javaslatokat fogalmaztunk meg, hogy mit kellene tenni annak érdekében, hogy csökkenjen a balesetek száma és kevesebb foglalkozási megbetegedés legyen. A fórumsorozatainkon nyolcféle területre kívántunk rátekinteni: munkavédelem, munkaügy, munkaegészségügy, foglakoztatás, környezetvédelem, katasztrófavédelem, információbiztonság, és jogbiztonság. Azt látjuk országosan és Békés megyei szempontból is, hogy a nagyvállalatoknál önálló munkavédelemhez kapcsolódó minőségirányítási rendszer van és sokkal kevesebb a baleset egy nagy cégnél, mint a kis-, és közepes vállalkozások vonatkozásában. A célunk az lenne, hogy a nagyobb vállalatoknál kialakult biztonságkultúrát lehozzuk a kis-, közepes vállalkozásoknak. Nekik szeretnénk ajánlásokat tenni, hogy minél kevesebb baleset történjen meg – hangsúlyozta Dobókői György.

A munkacsoport vezetője továbbá elmondta: több helyi járási hivatalba elviszik az ajánlásaikat, a tervek szerint legközelebb Gyulán folytatódik a fórumsorozat.

Galéria

További programok »

FEL