Beindult a sütőtökszezon: Nehéz éve volt a termesztőknek, de megy az üzlet

2025. november 1. 15:40 | Fajó Attila

Aszályos év volt az idei és hiába az ősz, még most is kevés a csapadék. A sütőtök alapvetően kisigényű, alacsony költségen termelhető zöldség, ami a vevőkört is könnyebben biztosítja.

– Nehéz nyarunk volt, de jóminőségű árut sikerült termesztenünk, még ha kevesebb mennyiségben is – mondta el Náfrádi Szilvia, a csabai piacon az egyik kistermelő, aki némileg emelt a tavalyi árakhoz képest, de a keresletben ez nem jelentet visszaesést.

A november elsejei forgatag nem éppen a sütőtöknek adta a legtöbb figyelmet, ugyanakkor határozottan látszik, hogy szezonja van, több árus is kínálta portékái között. Egy másik piacos hozzátette: ha nem öntözték volna, főképp éjjel, amikor elkerülhető, hogy a növény hősokkot kapjon, nem jött volna össze az idei termés. Persze a bekerülési költség így az öntözéssel valamelyest megemelkedett, de nem számottevően.

– Aki szereti megtalálja, hiszen nagyon finom, tele vitaminnal – újságolja el egy aranyos idősebb hölgy, Matuska Lajosné Judit néni. Ő nem emelt az árán tavalyhoz képest, bár törzsvevői vannak leginkább, akik így is, úgy is felkeresik – fogalmazott a Mezőmegyerről érkező árus. 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a FruitVeB - Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet közös körképe szerint idén meghaladja az 1800 hektárt a termőterület nagysága, a területalapú támogatások alapján, 1885 hektáron termelnek sütőtököt Magyarországon 2025-ben. Ez jelentősnek mondható bővülés az elmúlt évi 1600 hektárhoz képest. Egyre több gazdálkodó lát lehetőséget a sütőtöktermelésben, hiszen ez az egyik legkockázatmentesebb termék: aszálytűrő, alacsony bekerülési költségű növény, egészséges, ősszel és télen frissen fogyasztható zöldség, sokszínű gasztronómiai felhasználási lehetőségekkel – olvasható a NAK sajtóközleményében.

További programok »

FEL