Balesetnél helyszíneltek és lopás miatt intézkedtek szombaton a rendőrök

2021. május 23. 09:25 | behir.hu

Nagyszénáson és Gyulán balesetnél helyszíneltek, Békéscsabán és Sarkadon bűncselekmény gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök.

Békés megyében május 22-én a Nagyszénás és Orosháza közötti útszakaszon történt halálos baleseten kívül, egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Gyulán, a Kálvin utca és a Hajnal utca kereszteződésében 21 óra 45 perc körül összeütközött egy személygépkocsi és egy kerékpáros, aki a gyanú szerint ittasan közlekedett. A balesetben a biciklis férfi könnyebben megsérült. A baleset okát és körülményeit a Gyulai Rendőrkapitányság vizsgálja – számolt be róla a police.hu.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2021. május 22-én 16 óra 45 perc körül Békéscsabán, az Andrássy úton. Egy személygépkocsi vezetőjénél jelzett alkoholfogyasztást a szonda. A kiskunhalasi férfit a rendőrök előállították, majd miután a rendőrkapitányságon végzett további légalkoholmérések eredménye is pozitív lett nála, elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene.

Sarkadról 2021. május 22-én előállítottak a rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint ellopott egy kerékpárt a buszpályaudvarról. A 19 éves dévaványai férfi a lezárt bicikliről lefeszítette a lakatot, majd elhajtott vele. A Sarkadi Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt indított büntetőeljárást ellene. A nyomozók az ellopott kerékpárt lefoglalták, és keresik a kerékpár tulajdonosát.

További programok »

Kék hírek

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
2024. március 28. 09:20
FEL