Mascarponés palacsinta volt a balatoni bringatúra egyik főnyereménye

2024. augusztus 10. 09:24 | Csiffáry Zsuzsanna

A balatoni kerékpárutat bringakörútnak is nevezik. Több kiegészítő szakasszal is rendelkezik, teljes hossza valamivel több, mint 200 kilométer, melyet immár negyedjére tekertem körbe a barátainkkal. Nekik és a táj szépségének, valamint a tekerés adta örömnek köszönhetően ismét jól éreztem magam. Mindent beleadtunk, ám ami számomra mindig érdekes, a környék gasztronómiája. Ezúttal egy palacsinta nyerte a képzeletbeli versenyt.

A balatoni kerékpárút 1993 óta épül folyamatosan. Az útszakaszok nem egységesek. A Balatont érintő három megyén – Zala, Veszprém és Somogy –, valamint számos településen halad keresztül, ezért az egyes szakaszok is különböző kialakítással rendelkeznek, amelyeket az önkormányzatok más-más időszakban, a helyi körülmények és adottságok adta feltételek mellett alakítottak ki. Összességében 2002-re már kerékpározhatóvá vált a tó körüli útszakasz, amit azóta is fejlesztenek az anyagi és egyéb lehetőségekhez képest.

Minden évben nyári, kellemes kihívásaink között szerepel a Balaton körbetekerése. Barátokkal ismét belevágtunk, valaki nyolcadjára, valaki negyedjére és valaki először tette próbára erejét. Bátran kijelenthetem, hogy mindenki "állta a sarat", és a kör végén – Zamárdiból indulva – visszatértünk Zamárdiba, ahol egy kedvenc éttermünkben ünnepeltük meg utunkat. Számomra legemlékezetesebb egy egyszerű étel volt, méghozzá a barackos mascarponés palacsinta, narancs ízzel. Szándékomban áll reprodukálni ezt az ételt, egyelőre még rejtély, ez hogyan is fog sikerülni. Addig is, hátha megihleti az olvasót és "kikotyvaszt" valami hasonlót. 

 

Fotó: Csiffáry Zsuzsanna/Behir.hu

További programok »

FEL