Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki szívesen megismerné Vésztő és a vésztői családok gasztronómiai hagyományait, régi receptjeit és történeteit. A programon természetesen azok részvételére is számítunk, akik csak hallgatóként, érdeklődőként szeretnének jelen lenni.
Aki kedvet érez hozzá, magával hozhatja családja régi receptjeit, receptfüzetét vagy megoszthat egy-egy kedves történetet a közösséggel. Lehetőség szerint kóstoló jelleggel olyan ételeket, süteményeket, vagy más házi készítésű finomságokat is örömmel fogadunk, amelyek valamilyen módon kötődnek Vésztőhöz, a családi hagyományokhoz vagy helyi gasztronómiai emlékekhez.
A program során a Szépkorúak Nyugdíjas Egyesület tagjai is készülnek hagyományos vésztői ételekkel, amelyeket a jelenlévők megkóstolhatnak. Ugyanakkor örömmel vesszük, ha a résztvevők is hozzájárulnak a közös asztalhoz saját családi kedvenceikkel, hiszen minél több recept és íz jelenik meg, annál gazdagabb képet kaphatunk közös örökségünkről.
A rendezvényen közösen gyűjtjük össze Vésztő kedvenc ételeit. Ki tudja, lehet, hogy éppen az Ön családjának receptje vagy az Ön által hozott kóstoló kerül fel a közösség kedvenceinek listájára!
Van olyan recept a családjában, amely generációk óta öröklődik? Egy étel, amely nélkül elképzelhetetlen volt a családi ebéd, a disznótor, a lakodalom vagy az ünnepi asztal? Egy sütemény, amit mindig a nagymama sütött? Ha szeretné, hozza el magával, és legyen részese ennek a különleges közösségi találkozásnak.
Akár hallgatóként érkezik, akár receptet, történetet vagy kóstolót is hoz magával, örömmel látjuk. Együtt őrizhetjük meg Vésztő gasztronómiai örökségét a következő generációk számára.
Szervező: Sinka István Művelődési Központ
Régi idők ételei-a múlt konyhai öröksége
2026. július 4. 15:00 - 16:00
Helyszín: Sinka István Művelődési Központ, Népfőiskola és Városi Könyvtár
Vésztő Kossuth Lajos u. 43.
A Vésztői receptgyűjtemény kéziratának bemutatója és közönségtalálkozó Hajdu Mónikával, a Vésztői Konyha oldal létrehozójával.
Ezek is érdekelhetik
Horváth Tamás - koncert
2026. július 1. 00:00
Soulwave koncert Vésztőn
2026. június 29. 00:00
Vésztői állomására érkezett a TehetségPaletta Program
2026. június 2. 09:15
Száz új munkahelyet hoz létre az Electraplan-Termelő Kft. beruházása Vésztőn
2026. április 2. 14:00