Szülők segítenek szülőknek. Erre az egyszerű szisztémára épül az Otthon Segítünk Alapítvány stratégiája. Hogy ez miért is fontos, erről beszélgetett a 7.Tv Aktuális című műsorában elsőként Lehőcz Mónikával, az alapítvány igazgatójával, majd Révész Melinda önkéntes koordinátorral Zsíros András műsorvezető.
Lehőcz Mónika: Abban segítünk, amire a szülőknek szükségük van
– Úgy tudom, hogy már 15 városban működik ez a program. Mit foglal magában pontosan az alapítvány?
– Igen, és Békéscsabán már volt korábban is. 2003-ban Szántóné Hornok Anna elvégezte az önkéntes koordinátor képzést, és ő elindította ezt. Tehát volt családsegítés már Otthon Segítünk módra Békéscsabán is. Viszont neki úgy alakult az élete, hogy nem tudta ezt továbbra is önkéntes munkában vállalni. Most azonban van egy nagyszerű lehetőség, hogy öt olyan kelet-magyarországi városban indítsunk helyi szolgálatot, ahol még nincsen. A szülők úgy segítenek a szülőknek, hogy amikor kisgyerekes családok úgy érzik, segítségre van szükségük – ennek számtalan oka lehet – akkor az Otthon Segítünkhöz fordulnak. Ilyenkor az önkéntes koordinátor veszi fel a kapcsolatot a családdal, és megkérdezi, hogy pontosan miben kérnek segítséget. Hetente egyszer jár egy önkéntes egy bizonyos ideig egy családhoz. Nyilván adódik a kérdés, hogy miben segítünk. Ez viszont annyiféle, ahány család van. Lehet tipizálni a dolgokat, és lehet azt mondani, hogy egy nagyon fáradt, kis csecsemőt gondozó édesanya, aki nem tudott előre eleget aludni, hadd aludjon időnként két órát úgy, hogy valaki figyel a kisbabára. Vagy pedig van egy-két kisgyerek, akikkel nem olyan könnyű bevásárolni, ügyet intézni, orvoshoz menni. Előfordul, hogy valami gond van a gyerekekkel. Ikreknél, vagy hármas ikreknél gyakran előfordul, hogy fejlesztésre szorulnak. Amikor például vizes képzésre, vagyis fejlesztésre kell vinni két kisbabát, egy édesanya egy kisbabával tud ott a vízben feladatokat elvégezni, úgyhogy volt ilyen segítés is, amikor ebben segítettek. Vagy ha a harmadik emeletről elindulnak sétálni kisgyerekekkel és visszafelé már mind a két gyerek alszik. Nem könnyűek ezek a feladatok, holott mindennaposak, és mi ezekben próbálunk egy kicsit könnyíteni a szülők sorsán.
– Ezek ugye alapvetően hétköznapi helyzetek, amelyeket bárki meg tud oldani, akár a szomszédjának is tud ilyen segítséget nyújtani. Miért van szükség mégis az önkéntesek képzésére? Tehát nem lehet mindenki rögtön automatikusan tagja ennek a segítőhálózatnak?
– Meg kell néznünk, hogy kik tudnak jól segíteni. Az Otthon Segítünk protokollja szerint azért kell elvégezni ezt az önkéntes felkészítést, mert szeretnénk megtanítani, hogy ez a segítés mindenkinek jó legyen. Mindenki jól érezze magát. Az önkéntes is, és a család is. Egy-két kulcsdolgot érdemes ebből megjegyezni. Nem megyek oda, és nem mondom meg, hogy hogy kell csinálni. Abban segítek, amiben segítséget kér. Nem biztos, hogy ez spontán így működne, hogyha átmennék a szomszédomnak segíteni, ahol azt látom, hogy rendetlenség van. És rögtön azt gondolom, hogy én segítek rendet rakni. De ő például nem ebben kér segítséget, hanem abban, hogy beszélgessünk. Tehát fontos tudnunk azt, hogy hogyan tudunk jól segíteni. És ez az egyik oka, hogy miért el kell végezni egy felkészítést minden önkéntesnek. A másik, hogy nem mindegy, melyik önkéntest küldöm egy adott családhoz. Ehhez az önkéntes koordinátornak meg kell ismernie az önkénteseket. Ahhoz, hogy a család is jól érezze magát, és az önkéntes is. Az önkéntes mondhatja, hogy nem szeretnék olyan családhoz menni, ahol kutyát tartanak. Nem tudok felmenni gyalog a harmadik emeletre. Tehát számtalan dolog van, és ezek azt gondolom, hogy a legegyszerűbbek. Ugyanakkor vannak attitűdbeli különbségek is ember és ember között. Közös cél az, hogy minél több, boldogabb, családban élő gyerek legyen, és ebben igyekszünk a szülőknek segíteni. Hiszen az a legfontosabb, hogy a szülő lehessen jó szülője a gyereknek.
– Első hallásra úgy tűnik, mintha nagyon hasonlítana ez a fajta segítségnyújtás számos településen működő, önkormányzatok által finanszírozott házi segítségnyújtó szolgálatokhoz. Gondolom, van különbség a kettő között.
– Én azt gondolom, hogy itt a laikus segítők primer prevenciót tudnak nyújtani. Viszonylag korlátlan szabadidővel rendelkeznek. Nyilván ez így túlzás. És igazából ami fontos, hogy a családdal együtt végzik a tevékenységet, egyenrangú félként a szülő és a segítő.
– Kerül-e valamibe a szolgáltatás?
– Nem, ez teljesen ingyenes. Mind a két oldalról. Tehát az önkéntesek nem kapnak ezért semmilyen pénzt. Kis ajándékokkal meg szoktuk köszönni a munkájukat. Minden évben van egy országos találkozó. Az önkéntes koordinátorok nyilvántartják a teljesített óraszámot, azt hiszem, hogy a legutóbbi évben 2200 volt az a legnagyobb teljesített óraszám, amit az egyik önkéntes az Otthon Segítünkben eddig végzett. Ezt egy oklevéllel, és egy kis apró ajándékkal köszöntük meg. Hangsúlyozni is szoktuk, hogy az önkéntesek a családoknál nem fogadhatnak el ajándékot. Amit elfogadhatnak, egy gyerekrajz, egy köszönőlevél mondjuk az alapítványnak, ezt mi is mindannyian megköszönjük.
– Ha jól értem, ezek szerint anyagi segítséget sem tudnak nyújtani. Tehát akkor nem arról szól a szolgálat, hogy segítenek, ha valakinek mondjuk, tűzifára lenne szüksége, vagy ruhára.
– Tudjuk, hogy nagyon sok embernek van szüksége ilyen jellegű segítségre. Az alapítvány nem tudja ezt nyújtani. Azt tudja nyújtani, hogy megpróbál információval szolgálni arról, hogy hová lehet fordulni. Mert az elég gyakran előfordul, hogy olyan kéréssel fordulnak hozzánk, amit mi nem tudunk teljesíteni, de látszik a kérdések nagy számából, hogy az emberek nem nagyon tudják, hogy hol találjanak segítséget. Akkor egyfajta diszpécserszolgálatként igyekszünk választ adni ezekre a kérdésekre, akkor is ha teljesen más, mint amit nyújtunk.
– Hány segítőre lenne szükség itt Békéscsabán, hogy a várható igényeket ki tudják elégíteni?
– Most van három olyan jelentkezőnk, akik eljönnek az önkéntes koordinátor képzésre, amit január közepén készülünk indítani Budapesten. Bízom benne, hogy miután elvégzik a központi képzést, elkezdik itt keresni a családsegítő önkénteseket. Hiszen őket fogják majd egy 50 órás képzésen felkészíteni. Első körben nagyon örülünk, hogyha lesz 8-10 olyan jelentkező, aki az első csoportban végez. Utána kiderül. Ez soha nincs így egyensúlyban, hogy most pont annyi önkéntesünk van, ahány család kér segítséget, mindig egy kicsit változik, egyik oldalra billen, másikra. Az önkénteseknek 1-2 év után alakulhat másképp az életük, jöhet egy betegség, nagyszülőknél, szülőknél, vagy jöhet akár egy unoka születése. Tehát célszerű, ha minden évben van új önkéntes felkészítés. Majd megmondjuk 1-2 év múlva, hogy igazából ez stabilan hogyan fog beállni Békéscsabán.
Révész Melinda: Ha nem lakik a közelben barát, rokon, könnyebben kérnek segítséget
A Pest megyei Fóton már több, mint 10 éve működik ez a szolgálat. Az ottani önkéntes koordinátorral, Révész Melindával folytatjuk a beszélgetést.
– Hogyan indult 14 évvel ezelőtt a szolgálat működése?
– Akkor háromgyerekes édesanyaként, nagycsaládos gazdasági vezetőként akadtam az Otthon Segítünk Alapítvány hirdetésére, hogy angol mintára Magyarországon is el szeretnék indítani ezeket a szolgálatokat. Nagycsaládos tagtársaimmal megbeszéltük, milyen jó lenne, ha tudnánk más módon is segíteni a családoknak, mint adományosztással, meg programokkal. Jelentkeztem szervezőnek. Egy 120 órás képzésen vettem részt, ami után Fóton elkezdtem hirdetni, keresni. Családokat és leendő önkénteseket is kerestem. Jelentkeztek, így 2003-ban már volt egy csoport, akiket egy 40-50 órás felkészítéssel készítettünk fel. Az első plakátra egy család jelentkezett ikrekkel, akikhez rögtön mentem segíteni, és működött. Nagyon hálás volt a család.
– Nem volt nehéz?
– Eleinte nehéz volt, de az azóta eltelt 13 év alatt bebizonyosodott, hogy egyre inkább nyitunk az önkéntesség felé. Utána született meg a negyedik gyermekem, és nagyon sokszor megkaptam az ismerősöktől, barátoktól, szüleimtől, hogy van neked is elég dolgod, miért akarsz másoknak segíteni. Tehát nem volt még annyira elfogadott ez a fajta segítség. Sokan azt gondolják most is, hogy mindenki oldja meg otthon ezeket a dolgokat, hisz mi is felnőttünk, a mi szüleink is valahogy elboldogultak. Nyilvánvaló, de nagyon sok házasság ráment erre. Ha a kisebb dolgokban nem kapunk segítséget, abból nagyobb problémák lehetnek.
– Nem érzik úgy a családok, hogy egyfajta kudarc számukra, ha segítséget kérnek? Nem nehéz ezzel megküzdeniük?
– Egészen kicsi településeken, ahol tősgyökeres családok élnek nagyon nehéz. Tehát ott nem kérnek segítséget. A kisvárosokban, mint például minálunk Fóton nagyon sok kitelepülő család van. Távol kerültek a rokonoktól, a barátoktól, az ismerősöktől, az összes segítség lehetőségétől, és a kisgyerekes éveket nagyon nehezen vészelik át, mert rengeteg aprónak induló dolog, probléma, akadály felmerül. Ha nincs meg igazából a segítőháló, talán egy kicsit könnyebb is nekik segítséget kérni. Van, amikor pedig pont kis falukban kérnek segítséget.
– Hogy néz ki egy ilyen segítségnyújtó alkalom, amikor együtt vannak a családdal?
– A család először a szervezőt hívja fel telefonon, vagy másképpen jelentkezik nála, de mindenképpen fontos, hogy a család jelentkezzen, és önként kérje a segítséget. Tehát nem kidelegálnak minket. A család meghatározza, hogy neki mi okoz nehézséget. Átmeneti segítséget kapnak, mindenképpen fontos, hogy meghatározzuk azt az időtartamot is, ami alatt szerintük, és szerintünk is meg lehet oldani a dolgot. Lehet ez a háztartás vezetéssel való elmaradás, lehet egy betegség, de lehet egy olyan akadály is, hogy munkába kell álljon az anyuka, és amikor hazaérkezik a picikhez, akkor végképp nem tudja utolérni magát. Elszigeteltség is állhat a háttérben. Nyitna, menne, elindulna, de nem mer egyedül. Nálunk például folyton előfordult, hogy kismamaklubba kellett elkísérni az anyukát, mert egyedül nem szívesen ment el. De egy önkéntes segítővel boldogan nekiindult, és nem is kérdezték igazából, hogy mit keres ott az önkéntes. Van, amikor nehézséget okoz, hogy nagyon közel vannak egymáshoz korban a gyermekek, vagy ikrek születnek. Lejutni a negyedik emeltről ikerbabakocsival, két pici babával szinte lehetetlenség. Tehát ilyenekben segítünk, és ez általában egy-két órát vesz igénybe. Egy-egy héten egy napot áldoz az önkéntes a szabadidejéből a családnak, ha kicsit keményebb a helyzet, kicsit több a feladat, akkor két napot is, ezen a két napon két-három óránál többet nem marad ott.
– Mennyivel előbb kell a szülőknek az igényüket jelezni? Most hogyha abból indulok ki, amit az imént említett, hogy nem tudok lejutni a negyedikről a babakocsival, gondolom nem azonnal telefonálok, és 5 perc múlva ott van a segítő. Tehát nyilván valamilyen szinten ezeket előre kell tervezni?
– Amikor segítségért folyamodik hozzánk egy család, akkor át kell gondolja a szervező, hogy milyen önkéntesek vannak, akik éppen hadra foghatók. Aki nincs családnál, vagy esetleg a már meglévő segített családja mellé befér még egy. Megismerjük a családot, a pontos problémát. Egy beszélgetés alatt kibontódik a probléma, és kiderül, hogy mi áll a háttérben. Miután megismerte a szervező a családot, végiggondolja a szóba jöhető önkénteseket, hogy ki az, akit ebben a helyzetben itt el tud képzelni. Akivel jól össze fognak illeni, és ezen az átmeneti nehézségen zökkenőmentesen átjuttatja úgy az anyukát, hogy ő azt éli meg, hogy ő oldotta meg a problémát. Fontos, hogy ne az legyen a vége: innentől kezdve én meg se tudom oldani a problémát mással, csak ezzel az önkéntessel.
