„Az oktatás, a gyerekek jövője közös ügy!" - Flashmob a pedagógusokért

2016. február 3. 17:36 | behir.hu

„Nem a biciklit kell másképp tolni, hanem le kell cserélni a biciklit!” Bod Tamás, az Együtt gyulai választókerület elnöke ezekkel a szavakkal köszöntötte az Ébredj, Viharsarok! civil csoport által szervezett villámcsődületet. Utalva ezzel a Herman Ottó Gimnázium tanárainak nyílt levelére, melyben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot és az oktatási rendszert bírálják.

Az eseményen a résztvevők segítségével a városháza elé is felkerült a fehér szalag. Az egyesület az elmúlt hetekben azon békéscsabai iskolákra tűzte ki szimbólikus szalagját, melyek  csatlakoztak a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt leveléhez.

A rendezvényen az is elhangzott, hogy az oktatás mindannyiunk közös ügye, amiért fontos kiállni. Hrabovszki-Megay Oktávia, az "Ébredj,Viharsarok!" civil csoport vezetője, ugyanakkor hangsúlyozta, véleménye szerint nem tehetnek mást mint, hogy kiállnak azok mellett az emberek mellett, akik a jövő generációját felnevelik. Hozzátette szerinte, ha ők azt mondják, hogy óriási probléma van az oktatásban, akkor hinnünk kell nekik, hiszen amilyen gyereket nevelünk, olyan jövőt kapunk.

FEL