Az LMP védi Békéscsaba fáit

Több fasor védetté nyilvánítását kezdeményezi Takács Péter.

Több fasor védetté nyilvánítását kezdeményezi Takács Péter.

Hosszas előkészületek után, 2016 novemberében került a közgyűlés elé a helyi védettségű természeti területekről szóló rendelet megújítása. Az előterjesztés része volt, hogy bárki javaslatot tehetett újabb természeti területek helyi védettség alá helyezéséről. Takács Péter, az LMP helyi önkormányzati képviselője azt javasolta, hogy az Andrássy úti platánsor, a Szent István téren található ostorfák és platánok, valamint az I. Világháborús Hősi temetőhöz hasonlatosan, a Kastélyi Temető is kerüljön védettség alá.

Takács Péter meglátása szerint a Békéscsaba „főutcáját” mindkét oldalon szegélyező fasor komoly természeti értéket képvisel, mely alapvetően határozza meg a város, azon belül a belváros zöld jellegét.

A Szent István téren élő ostorfák és platánok ügyében már többször felemelte a hangját a képviselő, többek között a tér felújításakor tiltakozott a fák kivágása ellen. „Ezek a fák illetve fasorok néhány éve majdnem áldozatul estek a főtér átalakításának, egy részüket sajnos kivágták. Akkor műszeres vizsgálatot végeztek az ostorfák esetében, mely kimutatta, hogy kivétel nélkül egészségesek. A védettség alá helyezésük reményeim szerint az jelentené, hogy hosszú ideig díszei maradhatnának a Szent István térnek” – fogalmazott a képviselő.

Végezetül azt javasolta, hogy a Kastélyi Temető, hasonlóan az I. Világháborús Hősi Temetőhöz, kerüljön helyi védettség alá. A temetőt 1847-ben nyitották meg, az utolsó temetés 1971-ben volt. Olyan a város történetében kiemelkedő személyek vannak ott eltemetve, mint a Haán család, azon belül Haán Lajos az evangélikus lelkész és történetíró, valamint Vilim János a néptanító.

Megosztás:

Címke: , ,