LMP: A forradalom és szabadságharc reményt és hitet ad

2021. március 15. 11:18 | Varga Diána

A járványügyi korlátozások miatt idén nem lehet központi megemlékezéseket tartani, ettől függetlenül többen döntöttek úgy, hogy leróják kegyeletüket a forradalmárok és szabadságharcosok emléke előtt. Így tett a Lehet Más a Politika regionális szervezete is Békéscsabán

Takács Péter, a párt dél-alföldi regionális elnöke a hétfő reggeli, szűkkörű megemlékezésen kiemelte: azért Boczkó Dániel szobránál – a nevét viselő  hajtottak főt a magyar forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt, mert az egykori politikus a történések legkiemelkedőbb Békés megyei szereplője volt. 1848-ban és '49-ben Békés és Arad megye, majd egy időben Erdély kormánybiztosa is volt. A forradalom leverése után hosszú börtönbüntetésre ítélték, de ez sem törte meg; visszatérését követően a csabaiak három cikluson át választották meg országgyűlési képviselővé.

Takács Péter a forradalom és szabadságharc eseményeinek ecsetelését követően arra hívta fel a figyelmet, hogy annak idején egy maroknyi írástudó indított el lavinát, amely megváltoztatta a nemzet életét, erőt adott és ad immár 170 éve minden tavasszal azért, hogy higgyünk magunkban, legyünk büszkék magyarságunkra.

Végül dr. Árus Tibor, az LMP-frakció egészségpolitikai szakértője helyezett el koszorút Boczkó Dániel mellszobránál, a róla elnevezett téren.

Dr. Árus Tibor koszorút helyet el Boczkó Dániel mellszobránál Békéscsabán, 2021.03.15.-én. Fotó: behir.hu/V.D.

További programok »

FEL