Az Ivan and The Parazol esete Martin Wandával

És mit ad a Tervezőm, a Most vártam című friss ropogós nótájuk klipjének a 10. másodpercében, egy farmotoros buszon feltűnik Martin Wanda, a jellegzetes, kabátjára hulló, hullámos gesztenyebarna hajával, és az elmaradhatatlan, féloldalra csúsztatott svájci sapkájával. A történetből kiderül, Wanda lesz a banda fotósa (nahát!) – tulajdonképpen Vitáris Ivánnal, az Ivan frontjával ők viszik a prímet.

Javallom, hagyjuk későbbre a péntek esti koncertbeszámolót, és tekintsük meg a kismozit:

Ezt a valóságos magas labdát muszáj volt leütni: a csabai születésű fotográfus jelenleg Londonban tartózkodik, így Messengeren mesélte el a hogyanokat és a mikénteket:

„Ivánékkal az ismeretségem egészen régre nyúlik vissza. Anno a MOME-ra jártam, amikor 2012-ben volt egy dokumentarista félévünk. Elhatároztam, hogy a magyar rock ’n roll-alternatív zenei szcénát szeretném fotózni és bemutatni – backstage-ben, koncerten, turnébuszban stb. Pont a Supernem nevű zenekarral turnéztam, amikor a szolnoki koncertjükön Ivánék voltak az előzenekar. Rögtön összebarátkoztunk, és készítettem róluk is képeket – akkor még én is és ők is a pályánk legelején jártunk. Azóta eltelt majdnem tíz év, és számtalanszor fotóztam őket, hol koncertjeiken, hol promo-fotók formájában, hol saját, személyes projektjeimhez kollaboráltunk. Valahogy így jöhetett nekik az ötlet, hogy amikor a legutolsó klipükhöz női fotós karaktert kerestek, akkor rám gondoltak rögtön. A klipet a Road Movie kezdeményezés keretein belül forgatták le, ahol cél volt az is, hogy Budapestet is bemutassuk a videóban. Miki357-tel, a rendezővel találták ki a srácok, hogy a videóban én kvázi mint saját magam, mint fotográfus jelenjek meg és fotózzam a zenekart a város különböző pontjain. Ezen fotókból többet bele is vágtak a videóba.”

(Köszönjük, Wanda!)

Galéria

A csapatra a legprecízebb jelző, hogy pimasz, de a produkciójuk mégis racionális keretek közt zajlott. Értsd: egyáltalán nem voltak öncélú hangszerszólók, felesleges ripacskodások, csak egészséges rákkenról póz. A soundra pedig a hetvenes évekbeli Magyarországon azt mondták volna, hogy nyugat-európai. (Nyilván már számos minta van a zenekar előtt.)

A korábbi konzekvens elhatározásukat, miszerint csak angolul énekelnek, ma már 90 százalékban felülírták: szinte csak magyar nyelvű dalok szóltak, erős brit szellemben.

A sötét végét a Black Sabbath Iron manével zárták le. Szerencsére nem folytak bele a zseniális az 1970-es opusba. S minden bizonnyal fejet hajtva Balázs Fecó előtt, műsorra tűzték a Korál Homok a szélben című dolgozatát is. 

Egyébiránt a leginkább kamarakoncerteknek megfelelő stég-lelátóról – ha nincs teltház – a rajongók sokáig nem merészkednek le a színpad előtti placcra. Most is csak a ráadásoknál álltak fel.

– Kellett vagy 60 perc, mire lejöttetek – mondta Iván.

– Most rúgunk be! – érkezett a bő, meggyőző válasz.