Az ifjúságot igyekeznek megérteni egy új kutatással

2018. február 25. 15:27 | Varga Diána

A szakértők nemzetközi összefogásban igyekeznek majd rájönni a következő húsz hónapban arra, hogy a fiatalok miért vesznek részt egyre kevesebb kulturális rendezvényen és miért vállalnak egyre kevesebb közéleti szerepet.

A hazai, romániai és szlovákiai székhelyű egyesületek partnerségben hamarosan elinduló kutatás nem állít kevesebbet, minthogy a tinédzserek és fiatal felnőttek egyre kevésbé aktívak a civil és kulturális szférában, szabadidejüket pedig inkább a számítógép mellett vagy barátaik társaságában töltik.

– A 2019 novemberéig tartó projektben tanulmányutakkal és műhelymunkával kiegészülő kutatást végzünk majd. Elsősorban szeretnénk feltárni azt, hogy milyen tényezők gátolják az ifjúság szerepvállalását, ezt követően pedig megosztjuk majd egymással a tapasztalatokat és a megoldási lehetőségeket – ismertette a részleteket Réth Katalin, a pályázat szakmai vezetője szombaton, a Csabagyöngye Kulturális Központban, Békéscsabán megtartott nyitórendezvényen.

 

 

 

Az online tér az első

A nyolcezer főt kérdező országos ifjúságkutatás szerint a 15 és 29 év közötti fiatalok 88 százaléka az online térben tájékozódik a leginkább, kortárs és baráti kapcsolataik kétharmadát itt bonyolítják – erről már Herczeg Tamás szociális tanácsnok, szociológus beszélt a nyitórendezvényen. Mint mondta, az adatok is azt erősítik meg, hogy esik a kulturális rendezvények látogatottsága, ráadásul a fiatalok vallásossága meglehetősen szekularizált: egyre többen vannak azok, akik úgy gondolják, hogy a maguk módján vallásosok, felekezethez pedig nem kötődnek. A békéscsabai ifjúságkutatást végző szociológus megjegyezte ugyanakkor, hogy több fiatal dolgozik ma, mint tíz éve, a házasságkötést pedig habár kevésbé tartják fontosnak, mint évtizedekkel ezelőtt, de ez a tendencia változni látszik.

 

 

Az egész Kárpát-medencében használhatják majd az eredményeket

A projektben részt vesz a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is, amelynek munkatársai végső soron a kutatás eredményeit foglalják össze és terjesztik nemzetközi szinten.

– Úgy gondolom, hogy figyelemreméltó eredményei lesznek a projektnek, hiszen ha megnézzük, hogy Nagyszalonta, Nagyvárad, Nagykapos vagy Csíkszereda milyen lehetőségekkel rendelkezik Békéscsaba mellett, akkor a tudásegyesítés nagyon jó példája alakul majd ki. Várhatóan új módszertani eredmények születnek, ezért nem lesz annak akadálya, hogy a szakemberek az egész Kárpát-medencében figyelembe vegyék az eredményeket. Azon túl, hogy a projekt elősegíti az ifjúság aktívabb szerepvállalását a kulturális és civil életben, azt reméljük, hogy segít a korosztály helyben, az anyaföldön tartásában – összegzett Molnár György, az intézet fejlesztési igazgatója.

A Transznacionális Együttműködések – Kulturális intézmények és civil szervezetek szakembereinek együttműködése a fiatalok közéleti szerepvállalásáért elnevezésű projektben többek közt az Oriens 2000 Alapítvány, az Asociata FIDEM Egyesület (Románia, Nagyszalonta), az Erdélyi Magyar Ifjak (Románia, Csíkszereda), a Gordius Plus N. O. (Szlovákia, Velké) és a Partiumi Keresztény Egyetem (Románia, Nagyvárad) is részt vesz.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL