Az idei költségvetésről is döntött a megye

2017. február 17. 09:54 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Idei első soros ülését tartotta a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése. A megyegyűlés két fontos napirendi pontja a 2017-es költségvetés, valamint az éves munkaprogram elfogadása volt. Emellett szóba került a megye nemzetközi programja, és a terület fejlesztés ügye.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése csütörtökön elfogadta a 2017. évi költségvetését és az ez évi munkatervét is. Zalai Mihály hozzátette: az önkormányzat alapműködése mellett a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban ellátott feladataiknak a költsége is biztosítva van 2017-ben. A megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta: a tavalyi gazdálkodásuknak köszönhetően nem csak a megyei önkormányzat működése van biztosítva az idei évre.

–Olyan - a megyei önkormányzatok esetében ritkán jelentkező - önként vállalt feladatokat is tudunk vállalni, amelyekkel nagyon sok településnek, nagyon sok civil szervezetnek, nagyon sok embernek tudunk segíteni. Szeretném ezek közül kiemelni a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázatot, amely még 2012-ből maradt meg és mi minden évben eddig –az előző ciklusban és ebben a ciklusban is tudtuk támogatni. - tájékozatatott Zalai Mihály a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

A Békés megye hazánkban egy azon négy megye közül, ahol még a Bursa Hungarica pályázat keretében megyei szinten is támogatják a felsőoktatásban tanuló hallgatókat. A grémium ez évi költségvetésével nem minden megyei önkormányzati képviselő értett egyet.

–Bebizonyosodott, hogy ez a területi önkormányzati struktúra igazából nem egy hatékony dolog. Tehát ma is olyan egyhangú szavazások voltak, amelyeket igazából technikai jellegűnek lehet mondani. A költségvetés kapcsán az önkormányzat elnöke elmondta, hogy továbbra is csak 240 millió forintot kap a megyei önkormányzat a büdzséjébe. - fejtette ki Varga Zoltán, MSZP-s megyei önkrományzati képviselő.

Hozzátette: a megyének nincsenek intézményei és hatáskörei, ezért csupán a területfejlesztéssel foglalkozhat érdemben.  Napirenden szerepelt a közgyűlés múlt évi nemzetközi programjának végrehajtásáról és az idei nemzetközi program elfogadásáról szóló beszámoló. Ennek kapcsán fontos a települések testvér-települési kapcsolatainak erősítése.

–A megyei önkormányzat több területen rendelkezik megyei kapcsolatrendszerrel, ugye Románia fele Bihar Megye és Arad Megye tekintetében vannak nemzetközi kapcsolataink. Fölmerült az, hogy ezeket mind a két irányba bővíteni kell, erősíteni kell, főként gazdasági szempontból - mondta el Gajdos Attila, a Jobbik megyei önkrományzati képviselője.

A romániai megyék mellett felvidéki megyékkel is szeretnének kialakítani jó kapcsolatot, mivel Békés megyének nagyszámú szlovák származású lakossága van.

További programok »

FEL