Az Erasmus-ügy és a költségvetés volt fókuszban az év első Kormányinfóján

2023. január 12. 11:30 | Vári Bianka

Téli szünet utáni első kormányülését tartotta szerdán a kabinet. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón számolt be a legfrissebb döntésekről. Gulyás Gergely jelezte, hogy a kormány kifizeti az Erasmus-ösztöndíjakat; a költségvetést márciusban fogadhatják el, melynek legfőbb célja a recesszió elkerülése és a családok védelme.

– Ami az Erasmus-ügyben történik az Európai Bizottság részéről, az elfogadhatatlan és tűrhetetlen – kezdte a kormányinfót Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter leszögezte, hogy amikor megállapodtak Brüsszellel, akkor annek megfelelően módosították az összeférhetetlenségi szabályokat. Hozzátette, hogy Magyarország még szigorúbb szabályok elfogadására is hajlandó lett volna. Gulyás Gergely jelezte, hogy az állam kifizeti az Erasmus-ösztöndíjakat. Hangúlyozta, hogy csakis félreértés lehet alapja a vádaknak, hiszen Magyarország mindenben úgy jártak el, ahogy azt az Európai Bizottság kérte. Azonban, ha az egyeztetések nem vezetnek eredményre, akkor a kormány az Európai Bírósághoz fordul.

A miniszter kiemelte, hogy jelentős előrelépések történtek a hazai felsőoktatásban: folyamatosan emelkedik a külföldi hallgatók létszáma, valamint több magyar egyetem került előrébb a nemzetközi rangsorban.

– A kormány áttekintette a jövő évi költségvetést, melyet a jövő héten az országgyűlés elé benyújt, és várhatóan márciusban el is fogadják azt – folytatta. Kiemelte, hogy a sok pánikkeltő hanggal ellentétben, amelyek tömeges elbocsátásokat, fizetésképtelenséget, gazdasági összeomlást jósolnak, 2022-ben 4,5 százalék körüli gazdasági növekedést ért el Magyarország, amely az egyik legmagasabb az Unióban. Emellett csökkent az államadósság, és a költségvetési hiány is. A reálbérek 2022. első 10 hónapjában 4,3%-kal nőttek; 2010-hez képest 77%-kal emelkedtek, ez az EU-ban a 6. legjobb eredmény 2010-hez képest.

– A foglalkoztatottság csúcsot ért el az elmúlt évben, 4,7 munkavállaló dolgozik Magyarországon. A forint árfolyamát is sikerült stabilizálni – sorolta Gulyás Gergely.

A költségvetéssel kapcsolatban elmondta, hogy az a rezsivédelem költségvetése, és az a céljuk, hogy idén a reálbérek és a nyugdíjak is növekedjenek. Fontos, el tudjuk kerülni a recessziót, mert így fenntartható a rezsicsökkentés, amivel minden magyar háztartás 181 ezer forintot tud spórolni. A rezsivédelmi alap több mint 2600 milliárd forintot biztosít a családoknak és az állami intézményeknek. A következő évben 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak.

A miniszter elmondta, hogy a legfontosabb cél továbbra is a családok támogatása, így a meglévő családtámogatások megmaradnak, sőt tovább bővülnek: a 30 év alatt gyermeket vállaló nők szja kedvezményt kapnak. Továbbra is biztosított a 13. havi nyugdíj kifizetése, emellett az átlagnyugdíj is emelkedik, 208 ezer forintra. A költségvetés legnagyobb kiadása a nyugdíjak kifizetése, összesen több mint 6000 milliárd forint kiadást jelent.

További programok »

FEL