Az alapkőletétel magvetés – új óvoda épül Eleken

2022. október 21. 17:49 | Vári Bianka

150 férőhelyes óvodát építenek Eleken. Az ünnepélyes alapkőletételt pénteken tartották, ahol a város és a megye képviselői időkapszulát is elhelyeztek.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb és legfontosabb beruházása zajlik Eleken, ugyanis több mint 900 millió forint vissza nem térítendő támogatásból alakítanak ki óvodát. A város központjában található épület mindig is a gyermekek nevelését szolgálta, azonban az idők folyamán fokozatosan leromlott az állapota. A település polgármestere elmondta, hogy a beruházással a létesítmény visszakaphatja régi funkcióját.

– Az egykori gyermeknevelő intézet épülete újul most meg. Itt 4 csoportszobában összesen 100 gyermek nevelését fogjuk ellátni. Ez az épület minden mai elvárásnak megfelel majd, többek között fejlesztőszobát is kialakítunk, lesz tornaszoba, valamint parkolók. Emellett felújítjuk a 3-as számú, Kétegyházi úton található telephelyünket is. Jelenleg 3 helyen működik az óvodánk, azonban a beruházás elkészültével 2 helyen fog tovább működni – fogalmazott a városvezető.

fotó: Vári Bianka (behir.hu)

Szelezsán György, Elek polgármesterének köszöntő beszéde; fotó: behir.hu/Vári Bianka

Szelezsán György arról is beszámolt, hogy a világválság lelassította a beruházási folyamatokat, de amikor segítséget kért, a kormány biztosította a többletforrást. Ezáltal a fejlesztés az összefogás szimbóluma is.

Az ünnepségen beszédet mondott dr. Kása Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatal hatósági főosztályvezetője is, aki örömtelinek nevezte azt, ha egy kisebb településen fejlesztenek, különösen, amikor a beruházás a családokat segíti.

– Amikor egy gyermek óvodába indul, akkor tudja a szülő, hogy az egy új kezdet. És tudják a városvezetők is, hogy a szülők akkor lehetnek nyugodtak, ha tudják, biztonságban, megfelelő környezetben gondoskodnak gyermekükről. Hiszem, hogy ebben a korszerű, és hosszan fenntartható épületben a munka még hatékonyabb lehet – fogalmazott.

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt mintegy 12 évben 10,5 milliárd forint jutott 94 bölcsőde és óvoda építésére, valamint felújítására.

– Aki bölcsődét épít, a jövőt építi – erről már dr. Kovács József, országgyűlési képviselő beszélt. – A kormány hosszú távú célja, hogy megállítsa, visszafordítsa a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat.

– Ma 1200 olyan település van Magyarországon, ahol megállt a lakosság fogyása. Az elmúlt években 1 millió új munkahelyet teremtettünk, de a szülők csak akkor tudnak munkát vállalni, ha biztosított a gyermekek nappali ellátása. Ehhez járul majd hozzá ez a fejlesztés is – mondta.

Végül a vezetők aláírásukkal hitelesítették az alapkő dokumentumait, majd egy aznapi újsággal együtt lezárva elhelyezték az épület falában. A fejlesztés nagyjából egy év alatt készül el, de a városvezetők bíznak abban, hogy a következő tanévet már az új helyszínen kezdhetik el.

Galéria

További programok »

FEL