Az Áchim életút főbb állomásait járhatták be az érdeklődők

2021. november 25. 18:10 | Erdei-Kovács Zsolt

A Munkácsy Mihály Múzeum a nemrégiben megnyílt, Áchim L. Andrásról objektíven című időszaki kiállítás kísérőprogramjaként az életút főbb állomásait érintő emlékútra invitálta az érdeklődőket.

Az esemény résztvevői a legendás parasztpolitikushoz köthető látnivalókat, emlékeket tekinthették meg, miközben a hozzájuk kapcsolódó különleges történetekkel ismerkedhettek, méghozzá szakavatott idegenvezető, Forrainé Kovács Márta, a közgyűjtemény történésze, a tárlat kurátora vezetésével. – Áchim L. András nevét, életét és munkásságát nagyon sokan ismerik – mondta el kérdésünkre a kiállítás kurátora.

Hozzátette, hogy a potenciális érdeklődők figyelmének felkeltése is a célok között szerepelt.

Mint ismertette, azt szeretnék, hogy mind többek figyelmét irányítsák a közgyűjteményre. A többi eseményükhöz hasonlóan ezen rendezvény révén is érdekes, különleges helyszínekre juthatnak el a látogatók, ráadásul ezek megközelítésének módja sem mindennapi – húzta alá. Azt is jelezte, hogy ez egy felvezető alkalom volt, amit reményeik szerint több másik, ehhez hasonló követ majd.

 

Az időjárás igazán kegyes volt a résztvevőkhöz

 

Az időjárás kegyes volt, ami igencsak meghatározó körülmény, hiszen az életút főbb állomásait, ha úgy tetszik, megállóit, a Szoborsétányon lévő Áchim-szobrot, a szülőházat, a korabeli iskolát, a volt lakóház helyén található emléktáblát és a Berényi úti temetőben található síremléket kisvonaton utazva keresték fel. Csépai Imréné felidézte, hogy sok olyan végtelenül érdekes találkozása volt, ami Áchim életéhez köthető.

Példaként hozta, hogy a korábbi munkahelyén, a Kétegyházi úton található, azóta már nem üzemelő hűtőházban találkozott Áchim Ilonka nénivel, tőle hallott először a nagy parasztpolitikusról. Vodila Bence, 16 éves diák a párjával érkezett, mint kifejtette, fontosnak tartja, hogy a város történetéről többet tudjon-tudjanak meg és Áchim L. András személye által is csak tanulhat Békéscsabáról.

 

Az esemény résztvevői, mint arról ez a fotó is árulkodik jól érezték magukat

 

Legvégül pedig a Szlovák Önkormányzat elnöke, Kiszely András, a Szlovák Tájház Áchim termében látta vendégül a 33 fős csoportot.

Kiszely András úgy fogalmazott: Áchim L. András nem csupán a csabai szlovákság, hanem a város egyik, ha nem a legemblematikusabb alakja, történelmi személyisége, emléke máig élénken él a helyiek szívében.

– Az ő személyisége megtestesíti Békéscsabát, vagyis kitartóan küzdeni, harcolni és dolgozni az igazunkért, valamint a város felemeléséért, úgyhogy nem volt kérdés, amikor a múzeum munkatársa megkereste az önkormányzatot – foglalta össze Kiszely András.

Végezetül aláhúzta, első szóra igent mondtak a részvételi felkérésre.

A kiállításról, illetve a tárlat megnyitásáról szóló cikket itt lehet megtalálni!

 

Galéria

További programok »

FEL