Avar kori rejtélyek a régészet napján

2017. május 30. 20:49 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Egyedülálló Avar kori kettőssírt is láthattak a múlt hétvégén azok, akik a rendhagyó ásatáslátogatást választották hétvégi programnak. Az eseményt a Régészet napjára időzítette a Munkácsy Mihály Múzeum, amelyen szakemberek vezetésével láthatták az érdeklődők, hogyan is zajlik egy régészeti feltárás.

Nagy Dániel régész is mesélt a Régészet napjára ellátogató érdeklődőknek az egyik legérdekesebb lelet együttesről, amit az M44-es gyorsforgalmi út építése miatt feltárt avar kori temetőrészletben találtak. A közel száz avar és három szarmata kori sír között Dr. Bácsmegi Gábor ásatásvezető szerint különlegesek is vannak, aki elmondta, az egyik legérdekesebb sírban két testet helyeztek egymásra. Az úgynevezett kettőssírban ráadásul a testeket ellentétes irányban helyezték egymásra. A szakember szerint az ebből a korból származó hantok nem ritkák, azonban a pozíció nem túl gyakori.

A Régészet napjára rendhagyó ásatáslátogatást szervezett a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum. Az érdeklődőket egy Szarvas mellett található, éppen zajló feltáráson vezették körbe a múzeum szakemberei. A résztvevők élő feltárástláthattak, ahol a munkafolyamat fázisait is megtekinthették, köztük a frissen bontott sírokat és a még feldolgozás alatt álló anyagokat.

Az érdeklődők a régészek felügyelete mellett az ásatás minden szegletét közelről láthatták, bizonyos leleteket kézbe is vehettek. Nagy Dániel a Munkácsy Mihály múzeum régésze elmondta, az volt a céljuk, hogy az emberek testközelből találkozzanak a leletekkel, láthassanak olyat, amit előtte csak a tévében láthattak.

A Békés megyében zajló útépítési munkák miatt a szakemberek még ebben az évben öt területen végeznek ásatást. A Szarvas mellett talált leletek Szegedre kerülnek antropológiai vizsgálatra, később pedig a Munkácsy múzeum kiállítást rendez belőlük a tervek szerint.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL