Autószerelői mestervizsgát szervezett a megyei iparkamara

2022. május 28. 18:40 | Vincze Attila

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara autószerelői mestervizsgát szervezett szombaton Békéscsabán. Az eseménynek a Meszlényi Autó Kft. telephelye adott otthont.

Összesen 12 egyéni vállalkozó, illetve gazdálkodó szervezetnél dolgozó autószerelő jelentkezett a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által meghirdetett szombati mestervizsgára. Az autószerelő szakma végzéséhez törvényi előírás az autószerelő mestervizsga megléte, de nem csak ezért jöttek el a résztvevők az egyébként önköltséges képzésre.

– Kicsit fejleszteni szerettem volna magamat, mégiscsak új dolgokkal találkozunk, megismerkedünk új emberekkel, most tizenketten vizsgázunk, tanulunk együtt, illetve ezáltal ismeretséget is kötünk egymással, ami egy jó dolog, hiszen így lehet a másikra számítani – mondta Szebegyinszky Mihály, aki Kondorosról érkezett.

A vizsgázóknak gyakorlati feladatként a saját maguk által hozott gépkocsin kellett elvégezniük valamilyen meghatározott hibajavítást. Ezenfelül a résztvevőknek egy mesterdarabot, vagy írásban egy mesterdolgozatot kellett elkészíteniük. Kiss Zoltán, a Meszlényi Autó Kft. műszaki igazgatója, a mestervizsga bizottság tagja kiemelte, ugyan nem kötelező, de hasznos a mestervizsga megléte, hogyha valaki oktatni szeretne a szakmában. 

– A vizsgázóknak ilyenkor friss szakmai háttérinformációkat is át tudunk nyújtani, és mellette fel tudjuk őket készíteni egy olyan munkakultúrára, amit tovább kellene örökíteniük ebben a szakmában – részletezte. 

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési vezetője hangsúlyozta, hogy ma már sokszor presztízsnek számít a vállalkozók körében a mestervizsga elvégzése, hiszen egy olyan komplex ismeretanyagot kapnak, amellyel magasabb szinten tudnak dolgozni. Mészárosné Szabó Anna szerint más szakmákban is egyre népszerűbb ez a lehetőség.

– Általában azt lehet mondani, hogy évente 80-100 fő tesz mestervizsgát, és ennek kisebbik hányada az, akinek a tevékenysége végzéséhez kell, tehát ez inkább egy presztízst, magasabb tudást jelent – jegyezte meg. 

Hozzátette, hogy az iparkamara hamarosan több mint öt szakmából indít támogatott tanfolyamokat, melyeknél csak egy húsz százalékos önerőt kell befizetni a képzés elvégzéséhez, viszont a résztvevőknek nyilatkozniuk kell arról, hogy belátható időn belül tanulói foglalkoztatásba kezdenek. 

További programok »

FEL