Ne rakd ki-Átadták a megújult Szent Imre Panziót Újkígyóson

Átadták az újkígyósi Szent Imre Panziót október 27-én. Az ünnepélyes átadón beszédet tartott Szebellédi Zoltán, Újkígyós polgármestere, valamint köszöntőt mondott többek között Herczeg Tamás országgyűlési képviselő.

Az épület eredetileg Zárdaiskolaként funkcionált, melyet 1924-ben építették állami és községi pénzből Kovács Márton helyi plébános kezdeményezésére. Az iskolát szerzetes nővérek működteték  így az épület az iskola osztálytermei mellett a nővérek lakóhelye is volt, a ’90-es évek elejéig ott si folyt a tanítás. A településrész lelki központja volt, mely misézőhellyel és haranggal is rendelkezett. Miután az iskola funkciója megszűnt, állapota egyre inkább romlott, 2006-ban az önkormányzat a katolikus egyház számára eladta az épületet, de az egyház nem tudta megfelelőképpen használni azt, ezért az állaga még inkább romlott.

2014-ben Újkígyós képviselő-testülete az épületet a városban elsőként védettség alá helyezte, majd az önkormányzat részt vehetett a Belügyminisztérium nem konszolidált települések támogatását megcélzó pályázatán.  2016-ban vásárolták vissza az épületet és egy olyan turisztikai létesítményt alakítottak ki, amelyben 14 fő számára tudnak szállsáhelyet és étkezést biztosítani. Különböző foglalkozások, programok megtartására alkalmas közösségi tereket, tálaló konyhát, étkezőt alakítottak ki, visszaállítva az épület eredeti látványelemeit. Az épület felújítása 142 millió forintból valósult meg.

 

Kép: Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár

 

 

 

Megosztás:

Címke: , ,