Átadták a gyulai könyvtár felújított gyermekrészlegét

2022. március 22. 14:30 | behir.hu

A könyvtári világnak meg kell újulnia, az intézményeket közösségi színtérként kell működtetni - mondta Fekete Péter kulturális államtitkár kedden Gyulán, ahol átadta a Mogyoróssy János Városi Könyvtár felújított gyermekrészlegét.

Mint a politikus hangsúlyozta, "a gyerekeket vizuális robbanás éri, a nyomtatott könyvek kiesnek a kezükből", ebben a környezetben kell a könyvtáraknak versenyezniük értük. Gyulán jó választ adtak erre a kihívásra - jegyezte meg.

Fekete Péter kiemelte, hogy a kulturális ágazat részéről soha nem látott összefogás mutatkozik az Ukrajnából érkező menekültek iránt. Színházak, könyvtárak kisbuszai állomásoznak a határnál, az intézmények gyűjtéseket szerveznek, a Nemzeti Művelődési Intézet kidolgozott egy applikációt a szálláshelyek elosztására, a Nemzeti Színház befogadta a teljes beregszászi társulatot, a kijevi és a harkovi artistaképző Budapestre költözött - sorolta.

Kovács József, Békés megye 3. választókörzetének fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a beruházással azonosak lettek a gyermekkönyvtár minőségi körülményei a nívódíjat is nyert felnőtt olvasóteremével. A politikus felelevenítette, hogy az épület egykor városháza, majd román iskola volt, az emeleti, felnőtt olvasótermet 1986-ban adták át.

Az országgyűlési képviselő elmondta, a városi könyvtár gyermekrészlegének felújítását az államtitkár saját keretéből biztosított 15 millió forintos támogatásból valósították meg.

 

 

Dési János igazgató kifejtette, hogy az összegből kifestették a részleget, új, mozgatható, polcrendszert és új bútorokat vásároltak. A polcokat pillanatok alatt át tudják úgy alakítani, hogy a részleg rendezvénytérré váljon.

A korábbi ifjúsági hanglemezkölcsönző helyén beépített projektorral, hangfalakkal, vetítővászonnal rendelkező "tinikuckót" alakítottak ki, ahol foglalkozásokat lehet tartani.

Számítógépek ugyan nincsenek a gyermekkönyvtárban, de a wifi-hálózatot kiépítették - mondta, hozzátéve, hogy hitük szerint csak úgy lehet okos felnőtteket nevelni, ha már gyerekkorban vonzó szolgáltatásokat nyújtanak számukra.

 

 

Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester örömét fejezte ki, hogy "ismét egy értékes épített környezeti tér újult meg", a felújítást pedig gyulai mesterek végezték. Külön kiemelte, hogy a polcok kialakítása a gyulai várra emlékeztet.

A gyulai könyvtár gyermekrészlegének napi átlagos látogatószáma iskolai csoportok látogatásakor, valamint a sakk- vagy a gyöngyfűző szakkör napjain 60-70 fő körül mozog.

Forrás: MTI

További programok »

FEL