Rangos elismerést kapott a Békés megyei és a gyulai könyvtár

2021. január 22. 13:17 | D. Nagy Bence

A magyar kultúra napja alkalmából online ünnepséget rendezett az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága, amely során díjakat adtak át az ország több kulturális központja és a könyvtára számára.

A magyar kultúra napja kapcsán a koronavírus dacára sem maradt el az az ünnepség, amelyen nemcsak hazánk kultúrájának méltatása, nagyjaink munkájának felidézése kap helyet, de a jelenkor kiemelkedő teljesítményt nyújtó intézményei is elismerésben részesülnek. Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár vezetésével idén az online térben rendezte meg az ünnepséget.

Elsőként az Óbudai Danubia Zenekar előadásában csendült fel a Himnusz, majd Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere intézett beszédet a hallgatósághoz. Mint mondta, sokan akarták elnyomni a magyar kultúrát, különösen a 20. században, ahol az ember és istenellenes, szélsőséges izmusok fenyegették identitásunkat.

– Nemzetünk gerincét azért nem tudták megtörni a diktatúrák, mert hitünk, kultúránk és hagyományaink tartást és erőt adtak, utat mutattak – összegezte a miniszter.

A köszöntőt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes "Tánc a hóban" című produkciója követte, majd Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntője hangzott el.

– Talán még soha nem volt akkora szükség a kultúrára, mint most. A nemzet kultúrája mi magunk vagyunk, a kulturált ember pedig képes látni, érezni a szépet és a jót – emelte ki az államtitkár.

Fekete Péter köszöntőjét Szőcs Géza "Add rá a benned alvó gyanútlan kisgyerekre című verse követte Rátóti Zoltán előadásában, amely egyúttal főhajtást is jelentett a tavalyi év neves elhunytjai előtt is.

Az ünnepségen először a Minősített Közművelődési Intézmény Címek átadására került sor, amelyben kilenc intézményt érintett. 

Kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként átadták a Minősített Könyvtár címet több hazai bibliotékának, köztük a gyulai Mogyoróssy János Könyvtárnak. Békés Megyei Könyvtár könyvtári minőségi díjat kapott – Rakonczás Szilvia igazgató és Varga Tamás alpolgármester személyesen vette át a díjat Fekete Pétertől. 

 

További programok »

FEL