Átadták a békéscsabai Szlovák Tájház Áchim termét

2022. március 3. 18:16 | Csiffáry Zsuzsanna

Csütörtök délután ünnepélyes keretek között adták át Békéscsabán a Szlovák Tájház Áchim-termét.

– Fontos, hogy a szlovák nyelvet megőrizzük. Gondolok itt a népdalokra, a hímzésekre a szokásaink megünneplésére, mindenre, amivel erősíteni tudjuk az identitásunkat – mondta Paulik Antal, parlamenti szószóló az átadón. 

A rendezvényen Kiszely András, Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Önkormányzatának elnöke, Herczeg Tamás, országgyűlési képviselő, valamint Paulik Antal parlamenti szószóló köszöntötte a vendégeket. A termet Kutyej Pál evangélikus lelkész áldotta meg.

 

 

A rendezvény végén Kiszely András kollégáival együtt átadta a Csabai Szlovákokért kitüntetést Lászik Mihálynak. A szlovák önkormányzat elnöke dióhéjban elmesélte a tájház történetét is.

– A Békéscsabai Szlovák Tájház 1865-ben épült. A jelenlegi Áchim-terem helyén különböző gazdasági épületek álltak, később ott kékfestő üzemelt. 2006-ban a szlovák önkormányzat úgy döntött, hogy ezt a hátsó épületrészt lebontja. 2019-ben az új szlovák önkormányzat alakulásával vetődött fel az igény egy nagyszabású felújítási programrat. Kormányzati támogatás bevonásával, két év alatt, 34 millió forintból újítottuk fel a termet  – fogalmazott Kiszely András.  

 

 

Hangsúlyozta, hogy szerencsés közösségnek tekinti a békéscsabai szlovákokat, mivel a békéscsabai önkormányzat a szlovákok pártján áll. 

– Mindig büszkék vagyunk arra, hogy a békéscsabai Szlovák Tájház egy élő intézmény, ami azt jelenti, hogy nemcsak egy kiállítótér, hanem számos más programnak is teret ad. Mindemellett van egy küldetése a tájháznak, illetve az Áchim teremnek, hogy a csabai szlovákság közösségi tere is egyben. Más városok szlovák civil szervezetei is használják heti rendszerességgel, különböző csoportfoglalkozások vagy akár énekkari próbák alkalmával. Büszke vagyok arra, hogy ez egy komplex közösségi színtér  – tette hozzá az elnök. 

Az ünnepségen elhangzott, hogy a helyi szlovák önkormányzat aláírásgyűjtést indított, ugyanis szeretnék elérni, hogy a város posztumusz Békéscsaba Díszpolgára címet adjon Áchim L. Andrásnak, az 1871-ben született és 1911-ben elhunyt parasztpolitikusnak. 

 

Galéria

További programok »

FEL