Asztalitenisz, női foci és darts – folytatódott a Sporthétfő

2018. augusztus 7. 09:29 | Gyemendi Réka

Ismét megtartották a Sporthétfőt a békéscsabai főtéren, ahol ezúttal 8 egyesület mutatkozott be. A programsorozat célja, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtson a békéscsabai sportegyesületeknek, valamint hogy a fiatalok megismerjék a városban működő klubokat és minél több sportágat kipróbáljanak.

 

 

Az érdeklődők a rendezvényen találkozhattak többek között a Békéscsabai Darts Sportegyesülettel, a Békéscsabai Wanted SC-vel, a Túrázz Velem Turista Egyesülettel, a Békéscsabai DSK kézilabda szakosztályával, az Atletico Sportegyesülettel, valamint a Békéscsabai Előre NKSE-vel.

A József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület tagjai is jelen voltak, ezúttal a Tollaslabda szakosztályuk tartott bemutatót. Mitykó László, a szakosztály vezetője elmondta, ruganyosság, gyors irányváltási képesség, jó kontrollképesség szükséges ehhez a dinamikus sportághoz. Ezt a mozgásformát 6-7 éves kortól már lehet űzni, de felnőtt korban is el lehet kezdeni. A szakosztály jelenleg 45-50 fővel rendelkezik.

A Békéscsabai Asztalitenisz SE, Vandháti DSE igazolt sportolókkal, utánpótlás játékosokkal valamint speciális játékosokkal tartotta meg bemutatóját, amit az érdeklődők ki is próbálhattak. Vizsnyai Dávid, speciális olimpiai bajnok játékosuk is jelen volt az eseményen, aki jelenleg Abu Dhabi-ba készül egy világversenyre.

- Békéscsabán a konzervgyáros időszakban nőtte ki magát ez a  sportág, akkor nagyon sok nemzetközi sikert tudhatott magáénak a város. Botyánszki Bandi bácsi edző rendeget NB I-es és nemzetközi játékost nevelt ki, akik országos szinten is elismert sportolók - mondta el Csabai Dániel. Az edzések, melyeket már 6 éves kortól el lehet kezdeni, a Trefort iskolában zajlanak hétköznap 17-19 óráig.

Csabai Dániel hozzátette: ez egy országos szinten is elismert, nagy közösséggel rendelkező sportág, így minden mozogni vágyót szeretettel várnak.

Jövő héten is várják az érdeklődőket a békéscsabai Szent István téren, ekkor 7 egyesületet ismerhetnek meg a látogatók. A Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület az ejtőernyős sportot népszerűsíti majd. Ökölvívás bemutatót tart a Nagyszövetség Boksz SE, de a Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa is várja az érdeklődőket szabadidős 10próba bemutatójukkal.

További programok »

FEL