Erre a problémára kínált megoldásokat Illés Olivér okleveles permakultúrás tervező és oktató. A szakember elsőként rávilágított arra, hogy mennyire fontos óvnunk a talajt, hiszen ha az megfelelő minőségű, egészségesek lesznek a növényeink is. Azt javasolta, hogy jutassunk ki lehetőleg minél több szerves anyagot a talajra mulcsként vagy komposztként, ez elősegíti többek között a gombafonalat fejlődését, ami a vízmegtartásban és szállításban segíti növényeket. Azonban ez a rendszer könnyedén elrontható a folyamatok bolygatással: ásással és kapálással.
A második gondolat a mulcsozás volt, ami roppant egyszerű és kézenfekvő módszer a talaj takarására. A földet fontos befedni a kertünkben, hiszen a természetben (extrém esetektől eltekintve) sehol sem látunk csupasz talajt. Mindenütt borítva van valamivel, lombbal vagy növényzettel, ezt igyekezzünk lemodellezni a kertünkben is. Hogy mivel lehet mulcsozni? Itt is a komposztálásra vonatkozó szabály érvényes: bármivel, ami egykoron élt. Ha mi magunk komposztálunk otthon, akkor nem lesz szükség műtrágyára, de a szakember szerint arra egyébként sem lenne szükség – ha jól bánnánk a talajjal. Az előadáson szó esett arról is, hogy hogy honnan lehet ezen anyagokat beszerezni. Egyfelől etikusan célszerű hozzájutni, hiszen ha valahonnan elhozzuk a zöld javat, abból a rendszerből az hiányozni fog. Sokan azonban kidobják a zöld ”hulladékot”, így ezeket a forrásokat kell felderíteni, hiszen ez egy nyertes-nyertes helyzet lesz mindkét fél számára.
Az Ehető kert alapítója egy érdekes jelenségről, a háromoldalú szimbiózisról - melynek résztvevői a növény, a jótékony lebontó baktériumok és a gombafonalak - is informálta a hallgatóságot. A növények fotoszintetizálnak, szénhidrátot termelnek, melynek nagyjából 30-40 százalékát a gyökereiken keresztül a talajba jutattják, ezt felveszik a baktériumok, cserébe tápanyaggal szolgálnak a növények számára. A szimbiózis harmadik szereplői a micéliumok, amelyek hatalmas mennyiségű vizet képesek magukban szívni és tárolni. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a rendszert roppant egyszerű elvágni – szó szerint: ásóval, kapával, ekével. Véleménye szerint a vasnak a talajban helye nincsen, kivéve, ha fát ültetünk.
Ami a gyümölcsöst illeti, a permakultúrás tervező megosztotta az egyik leghatékonyabb faültetési módszert - bár kiemelte: a legjobb, ha azokat is vetjük, és majd azokra az alanyokra helyben oltunk vagy szemzünk. Nem szükséges hatalmas lyukat ásni, elégséges egy alig 20 cm mély és kb. 40x40 cm széles gödör, amely aljára érett marha trágya sem szükséges. A csemete a természetben sem kap extra tápanyagot, ellenben a mulcs réteg nélkülözhetetlen, illetve az ültetés végén komposztot tehetünk a tetejére. A szakember szerint célszerű egy kb. 1 méter átmérőjű körben mulcsozni, 30 cm vastagon (lazán, nem tömörítve), úgy, hogy a törzstől egy kb. 10 centis kört szabadon hagyunk, hogy ne fülledjen be. Ezzel a módszerrel lemodellezzük azt, ami az erdőben történik ősszel: a lombhullást. A lehulott levelek télen betakrják a fákat és a talajt, védve azokat a hőmérséklet különbségektől. Nyáron, pedig gátolja a párolgást, így nem kell tartani attól, hogy kiszárad a csemete. Zárásként a csapadékvíz gyűjtéséről esett szó, hiszen ez egy olyan erőforrás, ami mindenki számára ingyen rendelkezésre áll.
