Aranyos nyitány

2016. szeptember 20. 08:30 | behir.hu

A fővárosi Hiper SE rendezte az utánpótlás párbajtőrözők számára az idény első versenyét. A rendkívül elhanyagolt iskolában a tornaterem mellett az aulában és a folyosón is vívtak a versenyzők. A méltatlan körülmények ellenére sokan jöttek el, színvonalas versenyekkel indult az őszi szezon. 

A kadét lányok közül hárman is bejutottak a tizenhat közé, a legjobb nyolcba azonban csak Kazár Dóra küzdötte be magát.  Itt sem állt meg, egészen a döntőig menetelt. Az MTK vívója, Muhari 6-2-re elhúzott az „aranyasszó” elején, de a csabai versenyző nagyot küzdve utolérte. 14-14-nél nagyon izgalmasan alakult a mérkőzés, négyszer is együttest szúrtak, végül a szerencsésebb fővárosi szúrta a győztes tust. Kezdésnek ezüstérem.

A junior mezőnyben aztán még jobban vívtak lányaink, a remek formában vívó Kazár mellett Dékány Kinga is bejutott a nyolcas döntőbe, ahol mindketten győztek. A négy között Dékány egy darabig vezetett a ranglistát vezető szombathelyi Szabó ellen, végül a rutinosabb versenyző kerekedett felül. Kazár Dóra legyőzte a volt gyulai, most vasasos Kardos Brigittát, majd végig vezetve revánsot vett klubtársáért, legyőzte Szabót, s ezzel pályafutása első aranyérmét szerezte fontos versenyen.

A kitűnő szereplés a ranglistákon is meglátszik. A kadétok között Kazár Dóra az első, Petri Renáta a harmadik, Dékány Kinga az ötödik, a juniorok között Kazár a második, Dékány itt is ötödik, Csiaki Dorottya a hatodik. 

Eredmények:
Kadet női párbajtőr (73 vívó):
2. Kazár Dóra
9. Petri Renáta
10. Dékány Kinga
22. Csiaki Dorottya
Kadet férfi párbajtőr (86 vívó):
34. Saeed Abu Jubere Arkan
43. Keszthelyi Zsombor
Junior női párbajtőr (76 vívó):
1. Kazár Dóra
3. Dékány Kinga
13. Petri Renáta
14. Csiaki Dorottya
24. Balog Alexandra
28. Keszthelyi Zorka
Junior férfi párbajtőr (95 vívó):
49. Saeed Abu Jubere Arkan
77. Mecskó Máté
79. Keszthelyi Zsombor

FEL