Apáti Bence ezüstérmes lett Győrben, az U18-as Európa-bajnokságon

2018. július 8. 08:21 | behir.hu

Apáti Bence, a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club versenyzője ezüstérmes lett Győrben, az U18-as Európa-bajnokságon. Bence 1500 méteren 3:55.53-mat futott, ezzel az eredménnyel állhatott a dobogó második fokára.

 

A realitás, a korábban elért idők alapján Bencének volt esélye valamelyik éremre, de az aranyra kevés. Még akkor is nehezen hittük el neki, hogy tényleg csak ez érdekli igazán, amikor simán megnyerte előfutamát és arról beszélt, hogy a döntőben majd ugyanezt a futást szeretné megismételni - írja az atletika.hu.

Hát majdnem megismételte. Egy kör után elfoglalta a középtávon igencsak kedvező második pozíciót, az utolsó kör előtt a harmadik helyen futott, de ez már sokkal rosszabbnak tűnt, mert be volt zárva. Lehetetlennek látszott a kitörés 300 méterrel a cél előtt, de egyszer csak robbantott valahogy, és amikor rákanyarodott a célegyenesre, már azt nem tudtuk elképzelni, hogy valaki utolérheti. A brit Elliott azonban – akit pontosan úgy hívnak, mint nagy elődjét ebben a műfajban, amelynek a szigetország a nagyhatalma – az utolsó húsz méteren lehajrázta.

Ettől még persze gyönyörű ez az ezüst, gratulálunk a csabai versenyzőnek.

 

További programok »

FEL