Határon túli hír – Kaland a közelben
Ez az év is jól kezdődik! Olyan eset történt Arad és Nagyvárad között, mely „méltán ejtheti gondolkodóba mindazokat, akik eddig üzleti és egyéb ügyeiket autón bonyolították le”. A megdöbbentő eseményt a Körösvidék 1921. január 8-án megjelenő számában olvashatták a csabaiak.
Kiderült, hogy szombat hajnalban Liebhardt Károly, a Carol Lassen aradi szállítócég vezetője egy bérelt autón Aradról Nagyváradra utazott. Éppen Nagyszalonta közelében jártak, amikor „a homályos szürkületből három alak silhuettejét látták, akik elállották az országutat”. Ahogy közeledtek az útonállók felé, az is kiderült, hogy a banditák kezében lövésre tartott pisztolyok is vannak. A cégvezető, békés ember lévén, kikészítette pénztárcáját, „azzal a célzattal, hogy amikor az autó a támadókhoz ért, azt szó nélkül átadja nekik”. A rablók jelzésére az autó sofőrje lassítani kezdett, de az események nem várt fordulatot vettek. A fiatal autóvezető ugyanis, amikor már majdnem az útonállók közelében voltak, hirtelen gázt adott és áttört a döbbent alakok között. Mire azok döbbenetükből magukhoz tértek, az autó már 50-60 méter távolságban járt. A lehetetlen megpróbálva, a rablók még 5-6 lövést adtak le, de szerencsére azok célt tévesztettek. „A kiállott izgalmaktól Liebhardt teljesen kimerülten érkezett Nagyváradra, ahol gazdagon megjutalmazta a lélekjelenlélét el nem vesztő fiatal soffőrt”.
Országos hír – Már Kossuth Lajos is megüzente!
A trianoni békeszerződés aláírásával hazánk vállalta azt is, hogy hadserege 35 000 főnél nem lesz nagyobb. A katonák csak önkéntesek lehettek, azaz a sorozás is tilos volt. Annak érdekében, hogy a megengedett létszám beteljen, a Körösvidékben több cikk is megjelent a toborzással kapcsolatban.
Január 5-én a címlapon közölték Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök felhívását, melyben „felhívást intézett egyházmegyéjének papjaihoz, hogy vizkereszti szentbeszédükben világosítsák fel híveiket és szólítsák fel őket a zsoldos hadseregbe való jelentkezésre”. A felhívásban az is szerepelt, hogy a „derék népnek” el kell magyarázni, hogy miért van szükség a hadseregre. Fontos, hogy a legjobbak jelentkezzenek, hiszen, ha „tisztességes, jó erkölcsű és nemzeti érzületü lesz a jelentkező had, akkor győzzük az ármányt”. Január 6-án a magyar kormány ifjúsághoz intézett felhívása volt olvasható a Körösvidék címlapján. Ebben egy toborzót közöltek, melyből kiderült, hogy a győztes antant kényszerített minket a hadsereg korlátozására, illetve, hogy „az eddigi általános védkötelezettség helyett az önkéntes jelentkezésre alapítsuk”. Minél hamarabb meg kell teremteni ezt a haderőt, mert a határainkat meg kell védeni. A cikk a „Magyar ifjú, a haza hiv! Ne tétovázz! A haza hiv!" felszólítással fejeződött be. És ezzel még nem volt vége. Január 8-án „Menjünk katonának … !” címmel jelent meg egy felhívás, melyben a magyar királyi honvédelmi miniszter felhívása szerepelt. Vártak minden „17 évesnél idősebb, de 36 évesnél fiatalabb (lehetőleg nőtlen) férfiakat, hogy lépjenek be minél hamarabb a magyar királyi honvédség kötelékébe”. A Körösvidék szerint „gyöngyélete” lesz mindenkinek, aki belép a hadseregbe, hiszen „teljes anyagi jólétet nyújt az állam a katonáknak, mert a teljes ellátáson s ruházaton kivül jelentős fizetést is ad minden honvédnak ugy, hogy élethivatásnak, életpályának is elsőrangú a honvédségbe való belépés”. Ezen kívül mindenki megválaszthatja azt a csapatnemet, ahol szolgálni kíván és az egyetemisták ezen felül az állam költségén végezhetik el tanulmányaikat. A Körösvidék ezzel a gondolattal zárta a cikket: „Olvassa el minden ifjú azokat a toborzó felhivásokat s kellő megfontolás után minél hamarabb jelentkezzék honvédnek abban a tudatban, hogy e cselekedetével nemcsak hazafiúi kötelességének tesz eleget, hanem biztos és szép megélhetést is szerez magának!”
Szó szerint – Az év első köszöntése
„Kedves Olvasó! Engedd, hogy én, a fáradt vándor, aki egész éven át hűségesen kerestelek fel és fel akarlak keresni ebben az uj esztendőben is, ugyanugy köszöntselek, mint mindenki köszönt. De az én köszöntésem őszinte, kedves Olvasó, mert én igazán kívánom Neked s mindenkinek — köztük szegény magamnak is — a boldogabb jövendőt.
Ma még hisszük, ma még van reményünk, hogy ez az esztendő boldogabb lesz, mint az elmúlt volt, de vájjon ez a hitünk, reményünk valóra válik-e ? Mert minden esztendőmuláskor azt reméljük, hogy jövőre jobb lesz, de — minden uj esztendő lenyes valamit reményünk zöld lombjából és végül — az idő multával csak annyi marad belőlünk, mint egy korhadt fatörzs. Gondolkozz efelől, kedves Olvasó és amig vidáman köszöntöd az uj esztendőt, szentelj egy csöndes könynyet multadnak, amely többé soha vissza nem térhet. Ami elmúlt: a megismert idő s benne fiatalságunk; ami előttünk van: az uj, az ismeretlen, megteremthet ugyan uj örömöket, de az elmultak emléke mégis csak sokkal kedvesebb. Bár jöjjön jobb jövő reánk az uj esztendőben, hiszen oly sokat szenvedtünk, hogy megváltottuk jogunkat az uj boldogságra. Ez az én kívánságom, kedves Olvasó, az uj esztendőre. cb.”
Kommentár nélkül
Forrás:
Körösvidék
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1922_01-03/?pg=26&layout=s
