Nemzetközi hír – Franciák és Trianon
A nemzetközi szerződések – az első világháborút lezáró békék is ennek tekinthetőek – csak akkor lépnek érvénybe (napjaikban is – a szerk.), ha az adott országok törvényhozó testületei megszavazzák, törvényerőre emelik. Nem volt ez máshogyan a trianoni békeszerződéssel kapcsolatban sem. A magyar országgyűlés 1920. november 15-én megtette ezt a szomorú, de elkerülhetetlen jogi lépést, de a győztesek csak 1921 tavaszán és nyarán követték a magyar lépést.
Az angolok május 5-én szavazták meg, míg a francia nemzetgyűlés 1921. június 7-én döntött a szerződés elfogadásáról, melyről a Körösvidék is beszámolt olvasóinak. A vitára bocsájtott témában többen is felszólaltak Párizsban. Gaszton Dechamps beszédében hangsúlyozta, hogy hazája nem avatkozott be Magyarország belső ügyeibe és „Magyarország, miután érdekei ellenére vonták bele a háborúba, később Moszkva felé irányitotta tekintetét, amelynek módszerét Kun Béla hadserege tette magáévá”. Ezt követően azonban a magyarok Franciaországtól reméltek segítséget „afelé az ország felé, amely sohasem tagadta meg a loyális segítséget és támogatást azoktól a nemzetektől, amelyek ezt tőle kérték”. A képviselő kiemelte, hogy hazája nem imperialista (hódító, elnyomó politikát folytató – a szerk.), mely kijelentését a francia gyűlés tapssal jutalmazta. Őt követte Wetterle képviselő felszólalása, melyből kiderült, hogy a Bánságban élők panaszt fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy elcsatolják őket Magyarországtól. Megfogalmazták, hogy őseiket még Elzász-Lotaringiából telepítette ide Mária Terézia és tiltakoznak az ellen, hogy „szűkebb hazájukat akaratuk ellenére felosszák Szerbia és Románia között”. A felszólaló képviselő mindehhez azt fűzte hozzá, hogy „a béke okvetlenül felborul, ha a kisebbségeket nem védelmezik meg”. Aristide Briand francia miniszterelnök válaszában elmondta, hogy a trianoni béke rendelkezik a kisebbségek védelméről, de ehhez „szükséges annak ratifikálása”. A kormányfő ezt is elmondta, hogy véleménye szerint a „trianoni szerződés pontatlan”, de aki megpróbálkozna a nemzetiségi elvet betartó határ megrajzolásával, az „csak a zűrzavar okait növelné”. A megoldás szerinte az, hogy „szorgalmazni kell a kis államok közötti egyetértés megvalósítását és ratifikálni kell a szerződést”. Ez utóbbi megvalósult, és a Körösvidék címlapon közölte, hogy „a kamara a trianoni békeszerződés ratifikálásáról szóló törvényjavaslatot ma délután 478 szavazattal 74 ellenében elfogadta”.
Véleménycikk – Magyar férfi legyen magyar ruhában!
„Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?” – énekelte a Neurotic zenekar a nyolcvanas években, de a Körösvidék már 1921-ben azt kérdezte, hogy „Petőfi „Talpra magyar"-ja kiváltotta volna-e a forradalmi hatást egy piperkőc szájából?” A lap véleménycikke szomorúnak nevezte azt a jelenséget, hogy „az emberek öltözködése […] évről-évre nagy visszaesést mutat”.
A jelenség okai, melynek nemzeti vonatkozásai is vannak, abban keresendőek, hogy a destrukció (erkölcsi bomlasztás, züllés – a szerk.) nemcsak a társadalmi érintkezésben és a sajtóban, de az öltözködésben is kifejti káros hatását. A legnagyobb probléma a férfidivattal volt, mely „idegen befolyás alá került és nevetségességig eltorzult”. Ennek köszönhetően lehet látni az utcákon „daliás embereket gyermekkabátba szorítva, ízléstelen rövid bő nadrágban, hegyesorru, lábat agyonnyomoritó cipőkben, lehetetlen formájú kalapokban és igy tovább”. Azok, akik „divatembernek” tartják magukat, nem hordanak magukon semmit, ami ízléses lenne, pedig oly sok mindent lehet elérni a „tetszetős, megnyerő külsővel”. A magyar társadalom meglévő erőit rombolja szét mindenki, aki „életmódjában, szokásaiban és viseletében hozzá nem hasonló”. A lap példákkal is bizonyítja igazát. Az a falusi bíró, aki közösség tisztelete mellett minden további nélkül eligazgatja saját települését, nem biztos, hogy igazgatni tudna ha „mai divatú ruhában és francia cipőben ülne a birói székben”. Vajon Kossuth Lajosnak sikerült volna 1848-ban 200 000 katonát és a hozzá szükséges pénzt megszavaztatnia az országgyűlésen „ha híres beszédét agyonszabott ruhában, borotvált bajusszal mondta volna el”. A történelem bebizonyította, hogy csak az tudja a tömegeket megnyugtatóan irányítani, aki a nép bizalmát elnyerte, ennek pedig egyik legfontosabb eszköze „az alkalmazkodó öltözködés”. Nem szabad azonban túlzásba esni, az sem megengedhető, hogy a „föszolgalbiró, vagy a jegyző bő ujju ingben, árvalányhajas kalapban járjon”, de a férfiak öltözködésében „legyen valami barátságos magyar eredet”. A Körösvidék a cikk végén leszögezi, hogy a magyaroknak idegen ruhákkal „magyar voltunkat tagadjuk meg és az anynyira fontos tekintély tiszteletét tesszük kockára akkor, amikor ennek fenntartása a konszolidáció elengedhetetlen feltétele”.
Helyi hír – Nem adjuk a legelőt!
Már Széchenyi István gazdasági programjában is kiemelt helyen szerepelt a lóversenyzés, a lótenyésztés fejlesztése, ehhez azonban olyan helyszínekre volt szükség, ahol a lovak és lovasaik összemérhették erejüket.
Száz évvel ezelőtt Békéscsabán is kezdeményezték a lóversenypálya kialakítását, de a kiszemelt helyszínnel gondok akadtak. Történt ugyanis, hogy az Alföldi Lovasegylet kezdeményezte egy versenypálya kialakítását az alsóvégi legelő területén és a terület tulajdonosa, az „alsóvégi legelőtársulat” a kérés elbírálása érdekében június 13-ra közgyűlést hívott össze. Itt Dr. Debreczeny Lajos, a lovasegylet küldötte ismertette kérésüket. Ebből kiderült, hogy „csupán arról van szó, hogy a legelő egy részét két napra átadja a társulat”. Külön kiemelte, hogy a legelőt semmiféle kár nem fogja érni, „hiszen még csak korlátokat sem fognak felállítani, hanem a verseny napján gipszpor elszórásával jelzik majd a kört, melyen a lovakat futtatni kell”. Az Alföldi Lovasegylet tagja azt is elmondta, hogy milyen fontos lenne Csabának, ha a lóversenyek megjelennének a településen, hiszen számítani lehet a megnövekedett idegenforgalomra és a főleg mezőgazdaságból élő helyieknek „semmi sem lehet olyan nemesítő hatással, mint a lódijazás és lóverseny”. A Körösvidék tudósítója azt gondolta, hogy ilyen kérést nem lehet és nem is szabad elutasítani, de a legelőtársulat tagjai máshogy gondolkodtak. Meghallgatták és megértették az elmondottakat, de „a maradiság és átkos konzervativizmus szelleme átsuhant újra a tisztes gyülekezeten s kimondották a visszavonhatatlan „nem adjuk”-ot”. És hogy miért? Erre a kérdésre nem tudta megadni a választ a lap, szerintük „néhány tehén két napi kényelméért (mert hiszen csak arról van szó, hogy két napig a tehenek nem legelhetnek az egész mezőn) feláldozták a gyönyörű jövővel biztató lóversenyt”. A legnagyobb gond viszont az lesz, hogy a lóversenyt Gyula fogja megrendezni, a csabaiak pedig szégyenkezhetnek, hogy a „békésmegyei lóversenyektől is elestünk ép ugy, mint a vármegyeházától, törvényszéktől, kórháztól stb”. A visszautasítás ellenére azonban rendeztek lóversenyt 1921-ben Békéscsabán: a Vitézi Szék október 16-án József főherceg jelenlétében szervezte meg nagysikerű sportversenyét, melyről később részletesen is beszámolunk.
Kommentár nélkül
Források
Körösvidék
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1921_04-06/?pg=242&layout=s
Ratifikálás
https://nepszava.hu/3099155_kentaurbeszed--romsics-ignac-a-trianoni-bekeszerzodes-ratifikacioja
