Szó szerint – Iskolanyitogató a Körösvidékben
„(vk) Ez a hónap az ifjúság legmozgalmasabb, legjelentőségteljesebb hónapja. A vakáció Kellemes, egészséges, testet és lelket felüdítő pihenése, játéka után újra együtt látjuk a jövendő Magyarországot a meghangosodott iskolák zsibongó folyósóin, a benépesült tantermekben. Ha látjuk azt a tarka „népvándorlást" mely reggelenkint hullámzik az iskolák felé, nem lehet meghatottság nélkül elhaladnunk a nagy igyekezettel rohanó tanulók mellett.
Ott egy nagy, uj ruhás gimnazista, emitt egy kipirult arcú serdülő leányka; az egyik csoportban hancúrozó, kacagó kisdiákok, amott rettentő komolysággal tárgyaló polgárista-lányok; az egyik ragyogó arccal, üde kiáltozásokkal szökdel a pajtások után, a másik — az a kis pöttöm emberke — szepegve ballag édesanyja mellett, nagyobb buzgalommal szorongatva az anyuka ruháját, mint a félelmetes palatáblát. A palatábla... Az életküzdelem első szintere. Ez a tanuja az első viaskodásnak, amelyben megismerjük az életharc nehézségét és gyönyörűségét. Erre a palatáblára bulinak tehetetlenségünk tudatának első könnycseppjei, amikor sehogysem sikerül az első »i" betű; erre a palatáblára kacag reá az életharcban elért győzelem első boldogsága, amikor ott fehérlik először azon a szürke lapon, nagy szarkaláb betűkkel a saját nevünk. És ott vannak a gyermekek kezében a nagy, örök küzdelem többi határkövei is: a nagyegyszeregy, a mintaszalag, a latinnyelvtan, algebra, mértanikönyv, németolvasó, franciagramatika, logaritmustábla stb. Nem lehet ezeket meghatottság nélkül nézni. Mennyi keserűség, mennyi bánat, mennyi büszkeség, a diadalnak mennyi édes érzése fűződik ezekhez! Ilyenkor végigvonul előttünk diákéletünk minden bája, minden keserű emléke. „ Mi emlékezünk. Ok pedig, a mindenkori ifjúság, kacagva, sziláján szalad el mellettünk, az iskola, az élet előharctere felé. Ugy elnézem a tarka rohanást. Vájjon tudják-e ezek az ifjak, hogy nekik már itt az előmérkőzésen is keményebben kell verekedniök, mint elődeiknek, mert nagy harcra hivattak el: a régi Magyarország viszszaszerzésére? Vagy tudják-e legalább a szülők, a tanitók, hogy most derekabb jövendőt kell nevelniök, erősebb, magyarabb, gerincesebb embereket? Tudja-e a társadalom, hogy minden mulasztás, mely ezeknek a kicsinyeknek rovására történik, alig helyrehozható vétek a magyar jövendővel szemben? Gondolkozzunk efelett emberek ! És amikor látjuk a kicsinyek iskola felé való hullámzását, nemcsak gyermekkorunkra emlékezzünk, hanem gondoljunk az ifjúságra, a magyar jövendőre is. Szeressük nagyon az iskolát, szeressük annak munkásait. Szeressük azokat az ideális lelkű jó embereket, akik a gyermekek nevelésével a jövendő Magyarországot építgetik. Ennek tudatában támogassuk az iskola munkáját, mely a magyar jövő boldogságát készitgeti elő. Szeptember havában forduljon szivünk egész melegsége a magyar iskola felé.”
Vármegyei hír – Lovagoltak a vitézek
Megmozdult a vármegyei Vitézi Szék „békésvármegyei kapitánysága” száz évvel ezelőtt, hiszen immár a harmadik lóversenyüket rendezték meg szeptember 8-án. A gyulai gyakorlótéren már napok óta folytak az előkészületi munkálatok, „Vitéz Szabó Jernő kapitány és Vitéz Pisky Zoltán főhadnagy vezetésével”. Az igazi munkát azonban „Kocsondy bácsi” végezte, aki gyakorlati tanácsokkal látta el a szervezőket.
A hetek óta csapadékos időjárás kegyes volt a rendezvényhez, hiszen a nagy napon kisütött a nap. A vármegye székhelye lobogódíszbe öltözött „és a szokottnál nagyobb közönség volt látható”. Délelőtt 10-kor Békéscsabáról megérkezett a katonazenekar és a Csaba cserkészcsapat is. A Körösvidék tudósítója szerint ez „nagyon kedves kép volt, midőn a csinos, piros-pozsgás cserkészfiuk a katonazene harsogó trombita és vidám énekszó mellett végigvonultak a városon, hogy a lóversenytéren letáborozzanak”. A versenyzők délután kettő órára érkeztek meg a helyszínre díszegyenruhában. A hatalmas tömeg, mely gyalogosan, autókkal és kocsikkal érkezett meg a gyakorlótérre, „ezrével hullámzott”. Fél három magasságában érkeztek meg a díszvendégek József Ferenc főherceg vezetésével. Kíséretében feltűnt vitéz nagybányai Horthy István, a kormányzó bátyja is. A cikk szerint „ott volt a környék egész mágnásvilága és előkelősége, minden magas méltóság, messze vidék földbirtokosai, sok csabai család s a gyulaiak impozáns számban”. A verseny kezdetét egy csengő jelezte, majd következtek a „szebbnél-szebb és érdekesebbnél-érdekesebb számok”, többek között a „mezőgazdák sikversenye”, a „kengyelpusztai akadályverseny”, vagy a „hölgyek kettesfogatú versenye”. A korszakra jellemző, hogy az egyik versenyszám a „Nem! Nem! Soha! Gátverseny” nevet viselte. Az első nap versenye után versenybál következett „melyen a főherceg nyitotta meg a táncot Jurenák Kató urleánnyal”.
Helyi hír – Igény volna rá
Az Országos Stefánia Szövetség mindent megtett annak érdekében, hogy Békéscsabán szülőintézetet hozzon létre. A cél megvalósítása miatt városunkban járt Dr. Komássy Mihály, aki a Körösvidéknek nyilatkozott a témában. Elmondása szerint a „csabai szülőintézet egész anyaga már csomagolásra készen állnak a Stefánia Szövetség központi székházában”. Mindez a száz évvel ezelőtti gazdasági helyzetben igen nagy dolognak számított, hiszen „egy ágynak csak vászonnemüekkel való való felszerelése több mint 130 ezer koronába került”.
Több város is remélte, hogy hozzá fog kerülni a felszerelés, de a Stefánia Szövetség Békéscsabán akarta létrehozni alföldi anyavédelmi központját. Ezt a szülőotthont mindazok számára szeretnék kialakítani, akiknek „akiknek sem otthonuk nincs, sem a bábát, sem az orvost fizetni nem tudják”. Ők teljesen ingyen kaphatnak itt ellátást és „csak akkor mennek ki ismét az életbe, ha újra munkaképesekké váltak, újra munkaalkalmat találtak”. Ezen kívül a délelőtti órákban ingyenes klinikai rendelést is szerveznek a „szegény nőbetegeknek”. A szülőintézetet három osztályra osztották fel: „I. Teljesen ingyenes nagy közös osztály főleg a földmives szegények, munkásasszonyok számára. II. Kedvezményes fenntartott szobák városi és megyei tisztviselők, lateinerek hozzátartozói számára. III. Külön szobák fizető betegeknek”. A városnak mindezért cserébe mindössze a világítást, a fűtést és a vizet kellett szolgáltatnia, éppen ezért Dr. Berthóty István polgármester is támogatta az intézet minél előbbi megnyitását. Az épület helyszínéül a Breznyik utcát (ez a mai kórház területén volt – a szerk.) nézték ki, a szövetség véleménye szerint az itt található Szegényház lett volna a legalkalmasabb a városban. A Körösvidék véleménye szerint „Csaba önmagán, szenvedő asszonyain, leányain, unokáin, édes vérein segit, ha hajlékot ad e nemes intézménynek, tehát csak magán segit, mert neki van életbevágóan szüksége az intézetre és nem fordítva”. A tervezés olyannyira előrehaladott volt, hogy még gróf Apponyi Albertet is felkérték az épület átadására.
Kommentár nélkül
Forrás:
Körösvidék
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1922_07-09/?pg=261&layout=s
