Helyi hír – Dalolva ünnepeltek
Harminc éves lett a Békéscsabai Daloskör, kijárt az ünneplés és a gratuláció a tagságnak. „A kiválóan összeállított műsort teljes precizitással bonyolították le, ami nemcsak a dalárdák kitűnő felkészültségének köszönhető, hanem a nagyszabású ünnepség rendezőinek is, akik között külön is megemlítendő dr. Zvaratkó Pál és Karácsonyi József, akik fáradságot nem kiméivé, igyekeztek biztosítani az ünnepség teljes sikerét”.
1922. augusztus 27-én negyed 10-kor érkeztek Csabára a meghívott testvérszervezetek, a gyulai, a békési, az erzsébethelyi és a vasutas dalárda, kiket Tímár Endre köszöntött. A menet hosszú sorba állt és elindult a belváros felé, majd az evangélikus kistemplomba tért be. Itt 10 órakor kezdődött az istentisztelet, melyet Kiss János lelkész tartott meg. Ezt követően a dalárdák a főtérre mentek és a Városháza előtt félkörben felállva hallgatták meg Dr. Berthóty István polgármester „magasszárnyalású” beszédét. Az elhangzottakra Sass István jaminai „vezetőjegyző” válaszolt. Zászlókoszorúzás és a jeligék eléneklését követően a résztvevők „Lukoviczky Endre csabai karnagy vezetése alatt összkarban elénekelték a Hymnuszt”. A díszközgyűlés helyszíne a Városháza díszterme volt, itt Dr. Remenár Elek elnök irányította az eseményeket. Beszédében ismertette a daloskör elmúlt harminc évét, kiemelte „Galli János karnagy buzgó munkálkodását és érdemeit”. A jegyzőkönyv hitelesítésére a két legöregebb alapító tagot kérték fel: Filipinyi Samut és Valentényi Mihályt. Dr. Báránszky Gyula következett, aki 240 magyar dalegyesület üdvözletét közvetítette és megköszönte a Körösvidéknek, hogy rendszeresen beszámolt az egyesület munkájáról. A közgyűlést követően a Fiumében díszebédet rendeztek „kitűnő magyaros ebéddel”, pohárköszöntőkkel. „Ebéd után a gyulai és a békési daloskörök szép énekszámokkal kedveskedtek a közönségnek”. Az ünnepséget a Széchenyi ligetben fejezték be, ahol „szórakoztató népünnepély” várta az érdeklődőket. A reggelig tartó mulatságon volt dalünnepély, tombola és táncmulatság is.
Helyi hír – Nehéz idők, nehéz döntések
1922. augusztus 29-én tartotta Békéscsaba képviselőtestülete rendkívüli ülését igen nagy érdeklődés mellett. A kilenc órakor kezdődő gyűlés legfontosabb feladata a „rendkívüli adó az ínség enyhítésére” téma tárgyalása volt. Dr. Berthóty István polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Dr. Medovarszky Mátyás főjegyző terjesztette elő a javaslatot.
Ennek értelmében „a közsegélyre szorulók és a munkanélküliek támogatására […] a földtulajdonosok holdanként 4 kg. búzával, a földdel nem rendelkezők pedig 100 százalékos rendkívüli pótadóval járuljanak hozzá”. Igen nagy vita kerekedett a javaslat elhangzása után, gyakorlatilag szinte minden képviselő hozzászólt a témához. Végül a csabai közgyűlés a következő határozatot fogadta el: „mindenkire egyformán 150 százalékos pótadót vet ki”. Ezt csak pénzben lehetett megváltani, gabonában nem és a pontos tervek kidolgozására még egy különbizottságot is létrehoztak. Ezek után a polgármester javaslatára a tisztviselők segélyezésének ügyét tárgyalták a képviselők. Az előterjesztés értelmében kapnának a „családfők 1 métermázsa, családtagjaik pedig fejenként 50 kg. búzát. Ezenkívül a véglegesített tisztviselők (családfők) fejenként 10 ezer koronát, családtagjaik után pedig fejenként 3000 koronát. A napidijasok fejenként 6000, családtagonként 2000 korona készpénzt egyszersmindenkorra”. Vita nagyon nem alakult ki, a javaslatot elfogadták a jelenlévők. A közgyűlés végére kisebb ügyek megtárgyalása került. A vásári napokat hétfőre, keddre és szerdára tették át; elutasították, hogy a Hősök Temetője a kincstár tulajdonába menjen át; döntés született, hogy a Kossuth-szobor köré kerítést fognak építeni; megemelték a kéményseprési díjakat. Délután négy órakor a polgármester berekesztette az ülést.
Szó szerint – Éljen a Daloskör!
„(vk.) Minden népnek legjobb barátja, legőszintébb, búban és örömben leghűségesebben velejáró társa nemzeti muzsikája. Mert semmi olyan igazán nem tükrözi vissza egy nemzet hangulatát, érzésvilágát, erkölcsét, vérmérsékletét, mint a dal, mely ott született a nép ajakán, a nép szivében.
Áll ez minden népre, de különösen a magyarra vonatkoztatva. Mert nekünk mindig nagyobb szükségünk volt a szomorú, zokogó dalra, kurjantás, kacagás nótára, mint bármelyik más nemzetnek. Más nemzet — ha öröme, vagy fájdalma volt — érzelmeit mindig elmondhatta valakinek. Mindegyiknek volt barátja, aki meghallgatta, aki együtt érzett vele. Csak a magyar volt mindig nagyon árva. Testvéreitől messze elszakadva itt élt Európa szivében egyedül, mindig másokért küzdve, verekedve ezer ellenség szorongató gyűrűjében. Akik vele, körülötte éltek, mindazok más vérmérsékletüek, egészen más érzésvilággal birók, a magyarnak idegenek voltak. Nem is akarták, de meg nem is tudták megérteni a magyart. Fájdalmaink iránt érzéketlenek, örömünkben irigyek voltak. A nótánk is idegenül hangzott mindig az ő fülükben. Hogy is érthette volna meg az oláh, cseh, szerb, német vagy francia, hogy „mi van azon sírni való, hogy a ménes ott delelget, valahol a csárda mellett" . . . ?! Ez a magunkramaradottság alakította olyan nagyon szépre a magyar dalt. Ez egészen a mienk, csak a mienk volt mindig. Es, mert nem is akart soha másnak szólni, a magyar lélek a maga teljességével benne lüktetett. Igen, a magyar nótában a magyar sziv dobog. Ma fáj az a sziv, bús, zokogó, könyeket fakasztó a muzsikája is; ha pedig örömében, vagy haragjában bolondul zakatol, akkor az érzés fakasztotta nóta is vad, szilaj, kurjongató és pattogós. De mindig magyar. Imádságában is, meg átkozódásában is. Azért olyan nagyon, nagyon szép nekünk az édes magyar dal, mert ezeréves lelkünk lüktet benne. A magyar dal a mi legjobb barátunk. Történelmünk minden gyásza ott sir, minden dicsősége ott dacoskodik benne. Ebben van minden vigasztalásunk, minden örömünk — nekünk, elhagyott, árva magyaroknak- Őszintébb könyet nem tudunk hullatni, mint amilyen a magyar dal mellett pereg végig arcunkon. De igazabban bízni, remélni, dacosabban akarni sem tudunk, mint akkor, amikor a magyar vér sziláján csendíti vad nótára hangunkat. De ezt csak a magyar lélek érti. Idegennek bolondság és értelmetlenség a mi legszebb dalunk, de nekünk imádság, szentség, aki ezt nem érti, az ne beszéljen a magyar dalról. Aki még nem könyezett meg egy bús magyar nótát, aki nem kurjantott fel egy vad, kacagó csárdásnál, az hallgasson, ha a magyar dalról beszélnek, hallgasson, ha még olyan nagy muzsikus is. Mert az nem érti a magyar dalt, a magyar dalt csak az értheti, akinek a lelke is, szive is, gondolkodása is magyar. Ezért legyen áldott az a testület, amely a magyar dal müvelését és terjesztését eszközli, mert minden magyar nótával a nemzeti kultúrát, a nemzeti érzést és gondolatot plántálja a szivekbe. Legyen áldott a békéscsabai Keresztény Daloskör is, mely egy emberöltő óta él e szent hivatásnak. Legyen áldás rajta mindaddig, mig eredeti hivatásához, a magyar dal müveléséhez hü marad. De ne felejtse el soha egyetlen tagja sem, hogy a Daloskör csak addig tölti be hivatását s csak addig lesz méltó magához, mig szilárdan megáll a magyar nemzeti dalmüvelés áldott mezején s nem siklik le az olcsó sikert igérő divatos, hóbortos, de értéktelen s nem magyar muzsika kávéházszagu légkörébe. Abban a sziklaszilárd meggyőződésben, hogy a Keresztény Daloskör a régi magyar szellemben indul uj, büszke emberöltők felé, köszöntjük a nemes egyesületet gyönyörű jubileuma alkalmából mi, a magyar dal fanatikusai”.
Kommentár nélkül
Forrás
Körösvidék
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1922_07-09/?pg=213&layout=s
Kép forrása
https://adt.arcanum.com/hu/view/BoraszatiLapok_1904_2/?pg=134&layout=s
Borászati Lapok, 1904.08.28.
