Állami kitüntetésben részesült a nyugalmazott munkaerőpiaci osztályvezető

2025. március 17. 17:18 | behir.hu

Sulyok Tamás köztársasági elnök – dr. Takács Árpád főispán kezdeményezésére – nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozott dr. Juhász Marianna nyugalmazott munkaerőpiaci osztályvezetőnek.

A Békés Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály munkaerőpiaci osztályának nyugalmazott vezetője az állami kitüntetést március 14-én Budapesten, a Hagyományok Házában megrendezett ünnepségen vette át Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztertől.

Dr. Juhász Marianna 1991. november 1-jén kezdte meg közigazgatási pályafutását a Békés Vármegyei Kormányhivatal jogelőd szervezeténél, a Békés Megyei Munkaügyi Központnál, mint ellenőrzési csoportvezető. Azt megelőzően a Békés Megyei Jogi Irodánál, illetve a Körös Volánnál látott el jogi feladatokat. Dolgozott az állami foglalkoztatási szervezet dél-alföldi regionális kirendeltségének jogi osztályvezetőjeként. Nyugdíjba vonulása előtt, tavaly év végéig a foglalkoztatási főosztály munkaerőpiaci osztályának munkáját irányította. Osztályvezetői, jogtanácsosi, belső képzésekkel kapcsolatos feladatait mindig magas színvonalon, rendkívüli szakmai felkészültséggel végezte.

Dr. Juhász Marianna munkásságával, példaértékű hozzáállásával nagyban hozzájárult a szolgáltató állam koncepciójának megvalósításához, az emberarcú, ügyfélközpontú közigazgatás megteremtéséhez.

1995-ben miniszteri dicséretben részesült, 2017-ben munkásságát Miniszteri Elismerő Oklevéllel ismerték el.

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL