Megyei hír – A háború újabb áldozata
Kit is tekintünk a világháború áldozatának? Valóban „csak” azok az áldozatok, akik életüket vesztették a Nagy Háborúban? Vannak, akik azt mondják, hogy a világégés áldozataiba bele kell számítani az özvegyeket, az árvákat és mindenkit, akinek életére negatív módon kihatott a háború. Egy ilyen szörnyű esetről számolt be a Körösvidék 1921. szeptember 23-án.
A tragédia röviden: Zvaratkó Pál kisszénási gazdalegény pisztollyal agyonlőtte volt mennyasszonyát, Brhlik Annát és megsebesítette annak két és fél éves kisfiát. A csabai lap azonban utánajárt az eseményeknek és a következő tragikus esetet tárta az olvasói elé: Zvaratkó és Brhlik még a háború előtt egymásba szerettek és elhatározták, hogy összeházasodnak. A hadüzenet azonban keresztülhúzta szándékaikat, hiszen a vőlegénynek be kellett vonulnia katonának. A Körösvidék cikke szerint „az északi harctéren taposta a sarat, ette a káposztatorzsát és szagolta a robbanó orosz gránátok és srapnelek fojtogató füstjét”. Az itthon maradt mennyasszony nagyon izgult szerelméért, főleg akkor, amikor a levelezőlapok kezdtek elmaradni. Később hivatalos értesítést kapott, hogy „Zvaratkó Pál a királyért és hazáért az északi harctéren hősi halált halt”. Anna megsiratta szerelmét, de 1918-ban, a gyászidő letelte után, férjhez ment Lavatka Péter gazdához abban a tudatban, hogy egykori vőlegénye meghalt. A párnak gyermeke is született; később megdöbbenve értesültek arról, hogy Zvaratkó Pál mégsem halt meg, hanem hazatért a fogságból (nagyon sok ilyen eset előfordult a korszakban – a szerk.). A halottnak hitt Pál természetesen felkereste régi szerelmét, Annát és „kérlelte az asszonyt, térjen vissza hozzá, mert ő még mindig nagyon szereti s eltartja a gyermekekkel együtt”. Volt szerelme azonban visszautasította, rajta „nem fogott az első szerelem romantikája”. Zvaratkó legközelebb pisztollyal érkezett és az újabb visszautasítást követően „revolvert rántott elő s háromszor rálőtt régi szerelmére. Két lövés az asszonyt találta, ki holtan esett össze, a harmadik lövés az asszony mögött álló két és fél éves Lavatka-fiut megsebesítette”. Tette után önként jelentkezett a csendőröknél, akik őrizetbe vették és a gyulai fogházba szállították. Az eset országos hírre tett szert, a Nép című budapesti politikai napilap is foglalkozott vele a „Mikor a holt férj feltámadt” címmel megjelent cikkében.
Megyei hír – Egyre több a „beültetett”
A korábbi beharangozó után 1921. szeptember 18-án, vasárnap, megtörtént a vármegyei vitézek „második csoportjának birtokba ültetése”. A vésztői Mágor-pusztán rendezett ünnepségen a gróf Wenckheim Ferenc által felajánlott földeket kapták meg a kitüntetettek.
A földek átadásán jelen volt „a kormányzó ur Őfőméltósága képviseletében vitéz Sitnénfalvy Tihamér vezérkartestuletbeli ezredes, a Vitézi Szék törzskapitánya és széktartója, Szügyi Zoltán főhadnagy kíséretében. A vármegye képviseletében dr. Hoffmann Károly főügyész, Csonka Biharvármegye részéről Hollósy István okányi szolgabíró, a szeghalmi járás részéről Kiss László főszolgabíró, Vésztő, Okány és Körösladány községek elöljáróságai jelentek meg s kivülök a vármegye minden részéből voltak vendégek, kik közül Szokolyi Pál alezredes, Mirgay Sándor uradalmi főintéző, Tóth Emil, Mihály József Kiss Béla, Gönczy Béla ref. pap, Nagy János községi biró, Petry József, dr. Katona Gábor, Kovács Lajos táblabíró, Pákozdy Elek tanár, dr. Tóth Béla szolgabíró, Szabó Tibor postamester, Mihalek István főmérnök, Szabó Sándor plébános, Bertly Jánosné és Bertly János százados, Blascsok Károly őrnagy, Lehrer Henrik ezredes, vitéz Szabó Jernő huszárkapitány, a vármegyei vitézi szék kapitánya, Armandola csendőrszázados, Csorba Béla hírlapíró nevét sikerült feljegyeznünk”. A tudósításban olvashatták a csabaiak a legfontosabbat is, hogy a vitézek miért is kapták meg címüket és földjüket. Iványi Mihály az olasz harctéren tábori őrségben volt, amikor ellenséges támadás indult meg. Embereivel egy napig kitartott, sőt foglyokat is ejtettek, miközben várták a felszabadítást. László János rengeteg hősi cselekedete közül kiemelkedik, hogy 1916-ban szintén az olasz fronton önkéntes kémszolgálatot vállalt. Ennek során „két betonépitményű géppuskafészket fedezett fel és foglalt el, majd négy gépfegyvert zsákmányolva, egy egész olasz századot fogott el”. Katona István egy olasz aknával szemben ellenaknát ásott „s az ellenséges állásokat öt emberével elfoglalta”. Horváth István a keleti fronton harcolt az oroszok ellen és „egy ellenséges támadáskor az ő szakasza volt az első az ellentámadás folyamán, mely a saját állásokat visszavette és az orosz állásokat elfoglalta”. A „beültetés” után a népes vendégsereg díszközgyűlésre ment, melyen „4000 ember vett részt”. Itt a meghívottak beszédei következtek, melyek nem nélkülözték a fennkölt gondolatokat. A nap zárásaként „irredenta propaganda esten” vettek részt és „emelkedett hangulatban ünnepelték a vitézeket”. A cikk közölte a következő megyei vitézi avatás időpontját és helyszínét is, erre Csorváson, szeptember 25-én kerül majd sor.
Helyi hír – Pozsony - Csaba?
Első látásra remek hír jelent meg a Körösvidék 1921. szeptember 23-i számában, de ha végigolvassuk a cikket, kiderül, hogy Békéscsaba számára nem épen hízelgő dolgok lettek megfogalmazva benne. Köztudott, hogy a trianoni békediktátum aláírása után a magyar kormányok egyik fő oktatáspolitikai célja volt, hogy a határokon túlra került egyetemeket a trianoni Magyarországra költöztessék.
Nem volt ez másképp a pozsonyi egyetemmel kapcsolatban sem, melyet Pécsre akartak költöztetni. Ez ellen viszont tiltakoztak az evangélikus teológusok, hiszen a „pécsiek a pozsonyi egyetemet csak az ág. h. ev. teológiai fakultas nélkül hajlandók átvenni” és emiatt „a pozsonyi egyetem teológusai elesnének attól a kedvezménytől, amelyben eddig részük volt”. Több sem kellett az érintetteknek, kezdték megszellőztetni Békéscsaba előnyeit a helyszínnel kapcsolatban: „nagy lutheranus város”, „az összes városok között a lehető legkedvezőbb anyagi helyzetben van”. Már egy épületet is kinéztek a leendő egyetem számára, ami nem volt más, minta a laktanya – „A pozsonyi egyetem elhelyezésére Békéscsabán nagyon alkalmas épület kínálkozik a város tulajdonát képező kaszárnyában, amelynek udvara célszerűen beépítve, még az egyetem 65—70 tanárának és egyéb személyzetének is kényelmes lakást nyújthat”. Ez eddig rendben is volna, de hova költöznének a katonák? Természetesen erre is volt megoldás: „Kaszárnya céljaira a város pedig átengedhetné az úgynevezett régi gimnázium épületét, mely eléggé tágas udvarával kényelmes otthont adhat a csabai helyőrségnek is”. Minden szép és jó, költözhet az egyetem Csabára. Sajnos nem volt minden szép és jó, ez a cikkből is kiderült. Békéscsaba enyhén szólva nem kapkodott az egyetem után, eddig „nem lépett akcióba az egyetem megszerzése érdekében”. Sőt a „gazdag, de fösvény város” (ez lenne Békéscsaba – a szerk.) lakói nevében a Körösvidék újságírója a következőt vetette papírra: „Sajnos azonban nem sok reményünk van ahhoz, hogy a jog és észszerüség dacára Csaba megkapja az egyetemet, — mert itt ilyen óriási kulturális jelentőségű kérdés iránt nincs érzék. Mi itt Csabán csak a tegnapnak s legfeljebb a mának élünk s a holnapot — azt rábízzuk a holnap előkre”.
Kommentár nélkül
Forrás:
Körösvidék
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1921_07-09/?pg=297&layout=s
A háború újabb áldozata
A Nép, 1921. szeptember 25.
https://adt.arcanum.com/hu/view/ANep_1921_09/?query=zvaratk%C3%B3%20brhlik&pg=182&layout=s
