Angyalok szárnyalása: A járványhelyzet javulását követően rendezik meg a gálát

2021. november 22. 15:32 | behir

A Békéscsabai Jókai Színházban november 29-én rendezték volna meg a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek és a Degré utcai lakóotthon fiataljainak részvételével az Angyalok szárnyalása gálát. A járvány azonban közbeszólt.

A Békéscsabai Jókai Színház a közleményében a következőket írja: 
 
"Az Angyalok szárnyalása jótékonysági estet a résztvevők nagy számára és jelenlegi járványügyi előírásokra való tekintettel el kell halasztanunk.
Sokat gondolkodtunk a döntés előtt, hiszen a fellépők, a résztvevők számára ez az est legalább olyan fontos, mint a közönségünk számára, hatalmas készülődés, örömteli várakozás előzi meg mindenki részéről.
Ugyanakkor ez az est egy olyan ünnep, amit nem szabad, hogy bármilyen körülmény vagy kockázat beárnyékoljon.
Gondosan felmértük, hogy az ország sok-sok szegletéből érkező közel kétszáz művész, plusz a teltházas közönség és talán a legfontosabb: a Békés Megyei Szociális és Gyerekvédelmi Központ kis lakói egy térben – egy időben, ebben a járványügyi helyzetben olyan kockázatot vállalnának, amit felelős színházi vezetés nem engedhet meg.
Ezért az a döntés született, hogy az Angyalok szárnyalása jótékonysági estet egy későbbi időpontban, a járványhelyzet javulását követően rendezzük meg színházunkban.
A jótékonysági estre váltott jegyeket a váltás helyszínén visszaválthatják nézőink, vagy a meghirdetésre kerülő új időpontban érvényesek lesznek az ülőhelyre.
Megértésüket kérjük, és ahogyan eddig is bebizonyítottuk: minden előadást pótlunk. Az Angyalok – reméljük – még ebben az évadban szárnyra kapnak a Békéscsabai Jókai Színház falai között."

További programok »

Kultúra

Fák, virágok, lepkék – puzzle képkiállítás a Lencsésin

Húsz darab, különböző méretű kirakóból összeállított képet tekinthetnek meg az érdeklődők hétfőtől, a Lencsési Közösségi Házban. A Természet, emberek, épületek című tárlat legkisebb képe száz, a legnagyobb képe háromezer darabos.
15:17
FEL