Nógrádi Csilla Lázár Anita hegedűtanárral közösen álmodta meg a „Tardis hangversenyre megy” című programot. A gondolat onnan indult, hogy mi lenne, ha a komolyzene ezúttal nem a megszokott falak között szólalna meg, hanem egy tanyasi udvaron, a szabad ég alatt, gyerekek, családok, barátok, állatok és érdeklődők között. Mi lenne, ha a hangverseny nemcsak meghallgatható lenne, hanem átélhető is: közelről, természetesen, emberien. Ez a délelőtt pontosan erről szólt.
A színpadot nem emelvény, hanem egy lovaskocsi platója adta. A nézőtér a tanya udvara volt. A háttérben fák, kerítéshez gyűlő bocik, napozó cicák, kíváncsi kutyák, libák, disznók, és természetesen Tardis, a shire ló állt — ünneplőben, nyakkendőben, meglepően fegyelmezett figyelemmel. Mintha pontosan értette volna, hogy ezen a napon valami szokatlan, szép és fontos történik körülötte.
A fellépők fiatal zenészek voltak, elsősorban különböző tudásszinten álló hegedűnövendékek, akik nagy bátorsággal és sok szeretettel álltak ki a közönség elé. A gyerekek muzsikálása különösen megható volt, mert egy ilyen környezetben talán még erősebben látszik, mennyi munka, figyelem, izgalom és öröm van egy-egy megszólaló dallam mögött.
Fotó: Balog László
Lázár Anita nemcsak szervezőként és hegedűtanárként volt jelen, hanem családjával, volt és jelenlegi tanítványaival együtt is hozzátett a délelőtt hangulatához. A hegedűszó mellett a citera különleges, népies színt hozott a programba, a kürt záró megszólalása pedig szinte ünnepélyesen koronázta meg a tanyasi hangversenyt.
Az egyik legszebb pillanat az volt, amikor egy kisgyermek a közönségből már a második fellépő után azt mondta: „Én is szeretnék hegedülni!” Ennél talán nincs is őszintébb visszajelzés. A szervezők küldetése az volt, hogy a zene ne távolinak, ne merevnek, ne elérhetetlennek tűnjön, hanem élőnek, szerethetőnek és hívogatónak. Ha egy gyermekben ott, abban a pillanatban megszületik a vágy, hogy ő is hangszert vegyen a kezébe, akkor a program máris továbbélt benne.
Fotó: Balog László
A közönség is nagyon sokat adott ehhez a naphoz. Elsősorban a fellépő gyerekek családjai, szülei, rokonai érkeztek, de jöttek barátok, érdeklődők, munkatársak, volt és jelenlegi tanítványok is. Tanárként különösen megható érzés volt látni, hogy a saját pedagógusi világ, Anita zenei világa, a tanyasi környezet és Tardis története ilyen természetesen kapcsolódott össze – zárult Nógrádi Csilla beszámolója.
