– Ma este egy fodrász és egy traktorszerelő beszélget – mondja Harangozó Imre, Takács Péter, az intézményvezetője köszöntőjét követően. – Közben a fodrászból József Attila-díjas író lett... – Imrét pedig a nyáron beválasztották a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjai közé – reflektál nyomban Sarusi Mihály.
– Misi apai ágon kisiratosi (Arad megye) – folytatja Harangozó –, anyai ágon újkígyósi, és ha nagyon akarjuk, akkor szögről-végről rokonok vagyunk.
Nincs teaház a közösségi ház világbajnok teája nélkül – Fotó: behir.hu/Such Tamás
Sarusi hozzáfűzi, három táj fia, amely az írásaiból is kiderül: Kisiratoson, Békéscsabán és Veszprémben is otthon érzi magát. (Végzettsége szerint női fodrász, továbbá a Wikipédia felsorolja: népművelő, könyvtáros, mozigépész, moziüzem-vezető, újságíró és filozófus, de volt matróz, szövetkezeti és megyeházi tisztviselő, nemkülönben éhezőművész is.)
Nos, a diplomáját megszerezve a Veszprém megyei napilap munkatársa lesz. Közben megismerkedik egy gyönyörű gimnazista lánnyal, akit – miután leérettségizik – azonnal feleségül vette. Két gyermeküktől három unkájuk születetik.
Néhány év múlva Békéscsabára költöznek, ahol az MTI-tudósítója lesz és párhuzamosan íróvá válik. Gyermekeik Csabán járnak iskolába; megígérte azonban a feleségének, hogyha a gyerekek felnőnek, visszaköltöznek a Balatonhoz. Így is történt. Több mint húsz éve Balatonalmádiban élnek.
– Érdekes – jegyzi meg –, a veszprémi lakosok még kezdő újságíró koromban egyből befogadtak. Csabán pedig a Vákuum Sörözőben olykor megkaptam, hogy „Apád egy erdélyi menekült!”. Mivel nem vagyok szlovák, így csak félig-meddig vagyok csabai.
Elmeséli, egész életében gyűjtögette a körülötte zajló történéseket. Ezúttal a gyűjtés a szülőháza utcájára, a Corvin utcára vonatkozik, amit népnyelven Corvinkának hívnak. 2010-ben jelent meg a Corvinka könyvek első része a Végig a Corvinkán című utcarajz, idén pedig a Végenincs Corvinka című utcarajz II. kötete. Ebben könyvben a szlovák és a magyar világot írta le a saját tapasztalatai alapján.