Mindig meglepetés lesz a vége – Három tűzzománc művész kiállítása a Téglában

2025. szeptember 27. 16:02 | Such Tamás

Zománcba égett gondolatok címmel nyílt kiállítás a Tégla Galéria - Tégla Népművészeti Alkotóház és Közösségi Térben (Tégla) szombaton délelőtt. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Békés Megye Népművészetéért Alapítvány szervezésében Csiffáry Zsuzsanna, Filipinyi Ágnes és Gugolya Nóra tűzzománc alkotók mutatkoztak be.

Először Szabó T. Anna Ésszel készíteni, kézzel érinteni című versét szavalta el Fekete Gabriella, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagja a Tégla előterében, majd Farkasné Jeszenszky Anita, az egyesület munkatársa köszöntötte az érdeklődőket, aki elmondta, hogy mindig nagy boldogság számukra a szakkörök mellett egy-egy kiállítással is még hangulatosabbá tenni a közösség teret.

 

Lipták-Belányi Barbara, Farkasné Jeszenszky Anita és Fekete Gabriella – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

– Nem vagyok túl járatos a tűzzománc technika terén – vallotta be Lipták-Belányi Barbara. Az egyesület felügyelőbizottsági tagja hozzáfűzte, tavaly nyár óta boldogan viseli az ajándékba kapott tűzzománc fülbevalóját. Megjegyezte, azzal azonban tisztában van, hogy a tűzzománc készítés egy olyan fantasztikus technika, amelynek a végeredménye mindig meglepetés lesz.

 

Galéria

 

Azt követően bemutatta az alkotókat: Csiffáry Zsuzsanna 2007 óta foglalkozik tüzesen a tűzzománccal. Munkájában a modern vonalvezetést követi, alkotásaiban nagy százalékban a női forma jelenik meg. Gugolya Nóra 2004 nyarán találkozott először a technikával; munkáiban leginkább a virágok és a növényi motívumok fedezhetők fel. Filipinyi Ágnesről elújságolta, először festészettel foglalkozott, majd a kétegyházi alkotótábor tűzzománcszekciójában szerelmesedett bele a műfajba.

Végül Fekete Gabriella Márai Sándor Füveskönyvéből Az alkotás című írását olvasta fel.

A kiállítás november 13-ig tekinthető meg, az alkotóház nyitvatartási idejében.

 

Tűzzománc kiállítás a Téglában – Fotó: Such Tamás / behir.hu

Csiffáry Zsuzsanna, Gugolya Nóra és Filipinyi Ágnes – Fotó: Such Tamás / behir.hu

További programok »

Kultúra

FEL