Alvás, hangulat, egészség: Hogyan befolyásolja az óraátállítás az életünket?

2024. október 24. 20:44 | Kintner Nikolett

Ősszel is elérkezett az idő. Október 27-től egyórával előrébb kerülnek az óramutatók, amit az evangélikus templomban ma már könnyű szerrel oldanak meg. Ugyanakkor ez egyet jelent azzal is, hogy ilyenkor ennyivel többet is aludhatunk, de ennyivel tovább is dolgozunk, vagy ennyivel hosszabb ideig is kell fent maradnunk.

Októberben ismét elérkezett az óraátállás, ilyenkor az ország minden táján egy órával előrébb tekerik az órákat. Békéscsabán, Közép-Euópa legnagyobb evangélikus templomában Verasztó János elmondta, számukra ez már nem jelent semmilyen technikai nehézséget, hiszen mindkét toronyóra műholdas jellel állítja át saját magát.

- Érdekesség, hogy nem csak ilyenkor, hanem minden éjszaka, hajnalban 3 és 2 óra között mindig tesz a toronyóra egy 24 órás kört, hogy az esetleges pontatlanságokat korrigálja – mondta el az evangélikus lelkész.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

A technikai része mellett az átállásnak sajnos számos egészségügyi negatív hatása van az emberi szervezetre, nem csak a kialvatlanság miatt, de a krónikus betegségek felerősödése miatt is, hiszen a szervezet működése egy meghatározott napszaki ritmushoz köthető. Dr. Sonkoly Iván elmondta: ilyenkor fokozottan figyelniük kell az ilyen betegségben szenvedőknek.

- Ez a napszaki ritmus biztosítja a szervezet optimális működését, a nappali ébrenlét, illetve az éjszakai pihenés megfelelő ritmusát. Ezt a ritmust az ember belső biológiai órája biztosítja és az óraátállításkor ez a rendszer szenved átmeneti zavart – fogalmazott a háziorvos.

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

Az emberke többsége nem örül az óraátállításnak, és annak megszűntetése mellett voksol, vannak azonban olyanok is, akik a legkevésbé sem érzik hátrányát a téli és a nyári időszámítás váltakozásának. A szakemberek szerint az átállás mindenkinek nehéz, és egyénenként változó, hogy mennyi idő mire a szervezet hozzászokik a változásokhoz.

A háziorvos azt tanácsolja, segíthet az alkalmazkodásban, ha már napokkal előbb megpróbáljuk alvási szokásainkat az átálláshoz megfelelően alakítani, ugyanakkor hangsúlyozta az egészséges életmód és táplálkozás fontosságát.

Az Európai Bizottság 2018. szeptemberében nyújtotta be az évszakokhoz kapcsolódó óraátállítás megszüntetéséről szóló irányelvjavaslatot. A kérdésben azonban még nem született végleges döntés, és a döntés meghozatalára vonatkozóan nem tűztek ki határidőt. Ezért továbbra is a jelenlegi rendszer van érvényben, amely egy órás átállással hosszabbítja meg a nyári nappali órák számát.

További programok »

Friss hírek

Csomagtartójában csempészett pakisztániakat egy román férfi Battonyánál

Folytatólagosan, a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó börtönbüntetés és Magyarország területéről történő kiutasítás büntetés kiszabására tett indítványt egy 45 éves Magyarországon büntetlen előéletű Romániában élő, román állampolgárságú férfival szemben, aki egy személyautó zárt csomagtartójában is migránsokat szállított.
09:21
FEL