"Állatbarát óvoda" címet nyert a Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda

2021. június 4. 11:20 | D. Nagy Bence

Az "Év Állatvédő Óvodája 2021" országosan meghirdetett pályázaton díjazták a békéscsabai intézményt.

 

Az intézmény képviselői a héten Budapesten, az Állatorvostudományi Egyetemen vették át a 2022. június 5-ig használható címet bizonyító oklevelet. A behir.hu megkeresésére Pribelszki Péterné intézményvezető számolt be a rangos eredményről.

– Ezt az országos pályázatot idén első ízben hirdették meg, amelyen olyan óvodák indulhattak, ahol fontosnak tartják a gyermekek állatvédelemmel és felelős állattartással kapcsolatos hiteles nevelését és oktatását – ismertette az intézményvezető. Mint mondta, fontos szempont volt, hogy az intézmények mindezt minél kreatívabb, érdekesebb módon tárják a gyerekek elé.

Pribelszki Péterné úgy fogalmazott, hogy "Zöld Óvóda" és "Madárbarát Óvoda" címmel is rendelkező intézményként mindig is igyekeztek beépíteni a természet és az állatvilág értékének megbecsülését a foglalkozásokba.

– Hisszük, hogy mindezt már gyermekkorban el kell kezdeni. A legkisebbek a leginkább kíváncsiak a világra, így az ő érdeklődésüket könnyen fel tudjuk kelteni ezek iránt a témák iránt is. Tevékenységeinkben heti szinten jelennek meg a különböző zöld tartalmak: legutóbb például a madarak és fák napja alkalmából rendeztünk játékos, kreatív foglalkozást az udvaron – emelte ki az óvodapedagógus.

Az intézményvezető vallja: minél játékosabban, az életkori sajátosságok figyelembe vételével lehet a legmesszebre jutni.

– Mindig kihangsúlyozzuk, hogy nem elég csak szeretni egy állatot, de ismerni kell a viselkedésüket, igényeiket. Egy kisgyermek nagyon könnyen mondja rá az állatokra, hogy mennnyire cuki, de emellett azt is tudniuk kell, hogy hogyan lehet szimbiózisban élni az állatvilággal – hangsúlyozta Pribelszki Péterné. Hozzátette: nagyon örülnek az elnyert címnek, ahogy annak is, hogy sok nevező intézmény közül kerülhettek a négy díjazott közé.

További programok »

Itthon

Jó reggelt, Csaba! – galéria I.

– Szép napunk van – mondta a képen szereplő zenetanonc péntek reggel, amikor csípett a hideg és simított a nap. De volt itt minden: kutya, csiga és a méltán híres csabai galamb-galeri egyik gyáva példánya.
10:53
FEL