Állami támogatást szeretnének a kerékpárvásárláshoz a biciklis szervezetek

2018. január 30. 09:23 | behir.hu

Állami támogatás bevezetését javasolják a hagyományos vagy elektromos meghajtású biciklik vásárlásához, továbbá kerékpáros befektetési alapot hoznának létre az európai kerékpáros szervezetek, elsősorban a levegőminőség javításának céljából - derül ki abból a nyílt levélből, amelyet Karmenu Vella környezetvédelmi uniós biztosnak és az érintett tagországok környezetvédelemért felelős minisztereinek címzett az Európai Kerékpáros Szövetség (ECF), és amelyet nyolc másik tagország kerékpáros szervezetei mellett a Magyar Kerékpárosklub is aláírt. 

Az Európai Kerékpáros Szövetség és tagszervezetei által január 29-én elküldött levél arra kívánja ösztönözni a biztost, valamint az uniós levegőminőségi standardokat rendre megsértő kilenc tagállamot, hogy tegyenek konkrét, kerékpározással kapcsolatos lépéseket annak érdekében, hogy megfeleljenek az EU tiszta levegőre vonatkozó törvényének.

Az ECF és az ECF tagszervezetek konkrét ajánlásai a tagállamok vonatkozásában az alábbiak:

Nemzeti Kerékpáros Befektetési Alap létrehozása, amely minimum 10 eurós befektetést jelentene személyenként évente, a helyi és regionális kerékpáros projektek, például kerékpáros gyorsforgalmi utak és más intézkedések társfinanszírozását látná el;

Nemzeti támogatási rendszer kidolgozása vagy annak kiterjesztése a hagyományos vagy elektromos meghajtású kerékpárokra. Az utóbbi támogatás legyen hasonló az egy sor országban létező, e-autókhoz nyújtott támogatáshoz, illetve hozzanak létre adómentes juttatási rendszereket a kerékpárral munkába járók számára;

A kerékpározás nemzeti szintű támogatása és koordinációja legyen szisztematikus, dolgozzanak ki, és vezessenek be mindenhol nemzeti kerékpáros stratégiát.

Az EU kerékpáros stratégiája 2017-ben készült el, és számos ajánlást tartalmaz nemzeti és Uniós szinten a kerékpározás támogatására. Az Európai Kerékpáros Szövetség felhívta az Európai Biztost, valamint a tagállamok környezetvédelemért felelős minisztereit, hogy használják a kiadványt, és merítsenek belőle inspirációt január 30-án, a levegőminőség javítását célzó tárgyalásaik során. Egy, a Magyar Kerékpárosklub által ismertetett friss EU-szintű tanulmány szerint ha 167 európai nagyváros javítaná kerékpáros infrastruktúra-hálózatát, és elérnék, hogy a kerékpározás aránya 24,7 százalék legyen a közlekedésben, több, mint 10 000 korai halálozás lenne megelőzhető éves szinten.

Bár az Európai Bizottság még 2002-ben kezdeményezte az Európai Mobilitási Hét létrehozását, az összes személyautóval megtett út körülbelül fele továbbra is 5 kilométernél kevesebb, kétharmaduk pedig 10 kilométer alatt van. Ezeket a távolságokat könnyedén megtehetnénk kerékpárral vagy elektromos kerékpárral is, ha annak feltételei biztonságosak és vonzóak lennének, és ez azonnali, kedvező hatást gyakorolna a levegő minőségére - fogalmazott Bernhard Ensink, az Európai Kerékpáros Szövetség (ECF) főtitkára.

A levélhez csatlakozó szervezetek:

  • adfc - Németország
  • SCK (Slovensky Cykloklub) - Szlovákia
  • CF (Ceská Cyklofederace) - Csehország
  • nadácia ekopolis - Szlovákia
  • FIAB - Olaszország
  • FUB - Franciaország
  • Green Revolution - Románia
  • ConBici - Spanyolország
  • Magyar Kerékpárosklub - Magyarország

További programok »

FEL