"Áll a bál": Elkezdődött a várszínházi évad és a Körös-völgyi Sokadalom Gyulán

2019. június 29. 10:16 | Varga Diána

Elkezdődött a Gyulai Várszínház 56. évada és a 20. Körös-völgyi Sokadalom Gyulán, pénteken este. A megnyitón a kultúráért felelős államtitkár kiemelte: a kulturális fesztiválok komoly értéket képviselnek.

Fekete Péter köszöntőjében elismerését fejezte ki a szervezőknek, egyúttal felhívta a figyelmet a fesztivál sokszínűségére. A kultúráért felelős államtitkár kiemelte, hogy közel tucatnyi, kortárs magyar író darabját állítják színpadra a nyáron Gyulán. Megjegyezte azt is, hogy Magyarország fesztivál-nagyhatalom, hiszen nemrég ért véget a POSZT Pécsett, a Magyar Színházak Fesztiválja Kisvárdán, Gyulán pedig kezdődik a Gyulai Várszínház 56. évada.

Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a 600 éves vár és a 300 éves Almássy-kastély méltó környezetet teremt Gyula kulturális törekvéseinek.

Dr. Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója kiemelte, hogy idén mintegy 70 programmal készülnek, köztük 5 saját bemutatóval készülnek. A részletes program ide kattintva található.

 

A Gyulai Várszínház 56. évadának és a 20. Körös-völgyi Sokadalom megnyitója. Fotó: Kovács Dénes

 

 

A népművészet jegyében

Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke kiemelte, hogy a Kárpát-medencében élők népművészeti öröksége sokszínű. A hagyományokat ápolni kell és tovább kell adni az utókornak – fejtette ki.

A június 30-áig tartó programot a Dél-Alföld népművészetének ünnepeként tartják számon és idén is számos lehetőséget kínál az érdeklődőknek. A néptánc és népzene mellett idén is bemutatkoznak a népi kismesterségek képviselői. A háromnapos fesztivált részletes programját ide kattintva tekintheti meg.

A Gyulai Várszínház 56. évadának és a 20. Körös-völgyi Sokadalom megnyitója. Fotó: Kovács Dénes

V.D., H.Sz.

További programok »

Kultúra

Kilencedik alkalommal szárnyaltak az angyalok a Békéscsabai Jókai Színházban

Angyalok szárnyalása címmel november 19-én, kedden egy jótékonysági esten léptek fel a nagyszínpadon a Békéscsabai Jókai Színház művészei és a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ fogyatékossággal élő fiataljai. A rendezvény kilenc éves hagyományra tekint vissza, de az együttműködés a két intézmény között sokkal régebbi.
13:46
FEL