A Körös-völgyi Sokadalommal indul a Gyulai Várszínház nyári évadának programja

2025. június 25. 16:16 | Bimbó Lajos

A XXV. Körös-völgyi Sokadalom programsorával indul a Gyulai Várszínház június 27. és augusztus 17. közötti nyári évada. A népművészeti forgatagról és a színház programkínálatáról Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke, Farkas Lilla, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének elnöke, Domokos Ágnes, a Gyulai Várszínház produkciós vezetője tartott sajtótájékoztatót a programoknak otthont adó vár tövében.

Görgényi Ernő elmondta, a két rendezvény szimbiózisa is mutatja, hogy a turizmus fejlesztése milyen hosszú távú elkötelezettséget kíván, hiszen a Gyulai Várszínház hatvankettedik nyári évadát kezdi meg, azaz több mint hat évtizeddel ezelőtt fogant meg az a zseniális ötlet, hogy legyen színház a gyulai várban.

– Ezalatt a hatvankét év alatt minden színházigazgató, rendező, színész és mindenki, aki segítette az előadások létrejöttét, nagy szolgálatot tett városunknak. Minden évadban, minden egyes előadásban meg kell küzdeni a nézők figyelméért és elismeréséért. Az, hogy ma új évadot kezdünk, azt mutatja, hogy ebben is sikeres volt a Gyulai Várszínház – ismertette Görgényi Ernő.

A városvezető kiemelte, a Gyulai Várszínházat az innovatív szemlélet is jellemzi, ennek is köszönhető, hogy most is az egyik virágkorát éli a kulturális tér. Elek Tibor igazgatónak több olyan kezdeményezése is volt az elmúlt évtizedben, amelyek rendkívül sikeressé váltak és ismét ráirányította a közvélemény figyelmét a Gyulai Várszínházra.

 

 

Domokos Ágnes hangsúlyozta, a kulturális tér idén is rendkívül színes programokkal várja a látogatókat, amelyek között tematikus hetek és bemutató előadások is lesznek.

– Most már hagyománnyá vált az Erdélyi Hét elnevezésű fesztiválunk, illetve a Világirodalom Klasszikusainak Fesztiválja is. Mindkét esemény egy hétig várja előadásokkal a színházrajongókat. Emellett idén megrendezzük a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivált, amelyen a Muzsikás Együttes és Petrás Mária, illetve Lakatos Mónika és a Cigány Hangok lép majd fel. A programban megtalálható lesz az Irodalmi Humorfesztivál is, de négy bemutatóval is készülünk a látogatóknak – foglalta össze Domokos Ágnes.

Pál Miklósné aláhúzta, a Körös-völgyi Sokadalom alapszerkezete évek óta nem változik, a színpadon folyamatosan tánc, zene, ének és mesemondás várja az érdeklődőket, a tér különböző pontjain pedig a kézművesek mutatják meg tudásukat és kincseiket a látogatóknak. A főszervező kiemelte, a sokadalom kiemelt témája a viselet és annak kiegészítői lesznek.

– Bemutatjuk a vármegyében jellemző népviseleteket. Miután Békés vármegye soknemzetiségű terület, így nagyon gazdag, érdekes és sokszínű az a hagyaték, amit be tudunk mutatni. Lesz közöttük nagyon szép szerb, szlovák, német és magyar ruha is, de a cigány népviselet is megjelenik majd. Illetve azt is lehet majd látni, hogy a kézművesek hogyan készítenek ezekből a ruhákból mai is viselhető darabokat – sorolta Pál Miklósné.

A főszervező hozzátette, a gyermekeket ezúttal is a népi játszótér szórakoztatja majd, ahol a kötélhúzást, a célba dobást és egyéb régi játékokat próbálhatnak ki. A szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek meg, őket egy speciális matatófallal várják, amely segítségével a népviseletek elkészítésében használatos tárgyakkal lehet majd babrálni.

 

 

Farkas Lilla felhívta a figyelmet arra, hogy a Körös-völgyi Sokadalom nagy figyelmet fordít a családokra, nekik külön is készültek programokkal. Vasárnap a gyulai táncegyüttesek és népművészeti csoportok bemutatóját tartják, itt délelőtt egy nagy családi banzájon lehet részt venni. A családi program első részében négyfős csoportok állnak neki lecsót főzni, de egy különleges olimpia is várja a résztvevőket.

– A főzőversenyben résztvevő csoportok kiállítanak egy-egy csapatot is, akik a népi huncutságok elnevezésű vetélkedőn viccesebbnél viccesebb, komolyabbnál komolyabb feladatokat oldanak meg. Tizenkét fős csapatokban lehet nevezni, felnőttek és gyerekek egyaránt versenyeznek. Mindenkit várunk szeretettel, aki szeretne egy kicsit mókázni, vagy megnézni, hogyan is mulatnak a családok, de azokat is várjuk, akik esetleg szeretnének részt venni ebben a vetélkedőben – ismertette Farkas Lilla.

A Körös-völgyi Sokadalom háromnapos rendezvénysorozata június 27- 29. között várja a látogatókat a gyulai középkori téglavár előtti téren.

További programok »

FEL